2. 2. 2. A kezdetek

[…]

A nagyszékelyi gyülekezet hitelesnek tekinthető rövid történetét és életét az 1800-as évekig Nagy (Peremartoni) Dániel nagyszékelyi német lelkész, az 1816-ban megírt,

A CANONICA VISITATIO TÁRGYAIRA VALÓ FELELET

c. válaszában  az alábbiakban foglalta össze:

A Nagy Székelyi Reformáta Német Máter Ekklésia fekszik a Tekintetes Nemes Tolna Vármegyében, Méltóságos Gróf Galánthai Eszterházi Károly Ő Excellensiájának Simontornyai Uradalmában. Melly Ekklésiának mostani lelkek száma 1649.

Ezen Máter Ekklésiának jelen való Német tagjainak Elejek amint az ……ki lehet tapogatni, származtak leginkább Német Országnak felső Rheimsi Kerületéből, a.m a Hesseni Casseli Landsgrófságból, Hessen Hanaui, Nassau Orániai és Isenburgi Fejedelemségekből.

Ahonnan ők 1714-ik és az azt követő Esztendőkben ide le költöztek, és az akkori Limburgi Gróf Styrum és a Székely nevezetű földbirtokos Uraságok alatt itten megtelepedtek, és egy darab ideig az itt levő Református Magyar Prédikátor Hollósi Ádámnak hallgatói voltak, míg ők 1722 évben magok nyelveken levő Prédikátort nem hoztak magoknak Német Országból. Amelly esztendőtől fogva kezdődvén a Protocolum is, ez az Reformáta Német Anya Ekklésia szakadatlanul a maga nyelvén lévő Prédikátorait mindezideig  (többnyire haláláig tartotta.)

Akik név szerént így következnek:

1-ő volt 1722-ik január 8-tól Weitzel Friedrich 1717-ig, amikor meghalt.

2-ik volt 1828. augusztus 6-tól Szálbach Friedrich Károly 1744-kig, amikor meghalt. Kb ennek idejében affiliálódott a mostani virágzó Mórágyi Re-formata Német Ekklésia ide, melynek Protokollumát is ez a prédikátor kezdette

3-ik volt 1744-ik május 10-től Maurer Conrad György 1751-kig, amikor meghalt.

4-ik volt 1751-ik október 30-tól Losontzi Pap Sámuel 1759-ig amikor innen Paksra ment.

5-ik volt 1750-ik június 9-től Séé Gotlieb János.

6-ik volt 1764-ik november 16-tól Keck Jakab a Nassaui Dillenburgi fejedelemségből 1786-kig mikor meghalván, helyébe fia lett.

Ő volt az első Keck a nagyszékelyi gyülekezet élén. Utána még négy Keck pásztorkodott a nagyszékelyi gyülekezet élén, tehát valósággal a dinasztia örökösödési egymásutánjával. A Keck család sorrendje csak egyszer szakad meg a 140 év alatt, amikor 14 éven át Szászi István került a nagyszékelyi Mózes székbe

*

[…]

Mielőtt tovább folytatnánk a gyülekezet történetét, rá kell világítani arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy a nyelven kívül vajon miben nyilvánult meg a magyar és a német nyelvű gyülekezet különbözősége. Sokan bizony csak ezt a különbözőséget feltételeznénk az azonos vallású felekezetek között.

Nagyszékely egykori lelkésze, Berkes József is sokat gondolkodott arról, hogy hogyan is lehetne jellemezni a jelen levő német egyházat, s gyülekezeti híveit. Mint gyakorló német református lelkész az alábbiakban fogalmazta meg gondolatait:

„A német gyülekezet évszázadokon át a legszigorúbb rend és fegyelem jellemezte. Adóhátralék a legújabb időkig soha nem volt. Annyira élt a gyülekezetben az egyházi adómorál, hogy nem tartották tisztességes embernek, aki nem fizette egyházi adóját. Erkölcsi életük is szinte puritán volt. Ma is „non szenss”, hogy vasárnap valaki vagy ünnepnap, mezei munkát végezne…

Talán nem lesz felesleges, ha idézem régmúltjukból azokat a kánonokat, amelyeket a templomban minden évben és nagyobb ünnepek alkalmából az egész gyülekezet előtt fel kellett olvasni: ezek mutatják meg, hogy milyen kemény keresztyéni, református életet éltek a nagyszékelyi német reformátusok:

- Tehát:

1. kánon: Többé ne forduljon elő a gyülekezetben házasságtörés. Ha ilyen előfordulna, aki elkövették, azokat egyházilag nem temetjük el,

2. kánon: Vasárnap és ünnepnap minden munka tilos. Ha valaki a tilalom ellen vétene, a lelkipásztor pénzbüntetéssel sújtja. Elkerülhetetlen sürgős munka elvégzéséhez a lelkipásztor adhat engedélyt.

3. kánon: Istentisztelet alatt tilos minden játék: teke, kártya, zene. Aki ilyenben részt vesznek, vagy csak nézők is, azokat a bíró megfenyíti.

4. kánon: Azok, akik nem szorgalmasan látogatják a templomot, akár férfiak, akár asszonyok, akár legények, akár lányok, akár szolgálók, akár szolgálólányok, nyilvánosan a vasárnapi istentisztelet előtt, a bíró vagy a jurátusok által megbüntettetnek. Az egyházi tisztek erre az ügyre figyelmes szemmel legyenek.

5. kánon: Azok, akik az ünnepeken Úrvacsorához járulnak s igét hallgatni nem akarnak, úgy temettessenek el mint egy dög. (Aas)

6. kánon: A káromkodók, a boszorkányosok, az istentelenek erős pénzbüntetéssel sújtandók, érdemük szerint. Erre az egyház vezetősége nagyon vigyázzon.

7. kánon: Aki nem jártak szorgalmasan templomba, azok, ha kereszteltetni, temettetni, vagy házasságot köttetni akarnak, kötelesek előbb a pásztornál egy arany forintot letenni, különben nincs keresztelés, se temetés, se esküvő.

8. kánon: Olyanokat, aki nem akarnak templomba járni, először, másodszor, harmadszor figyelmeztetni kell, azután kényszeríteni, s ha ennyi sem használ, azokat a temetőbe eltemetni sem szabad, hanem valahol máshol és minden harangozás nélkül.

Ilyen kemény keresztyéni volt tehát a német gyülekezet szellemi és erkölcsi élete. Bizonyára ez a keménykötésű erkölcs és életmód volt itt a megtartójuk.”

*

Johan Jakob Keck lelkészségének utolsó éveire esett II. József Türelmi rendeletének megjelenése. A rendelet 1781-ben jelent meg, de a megyében 1785-ben lett kihirdeteve. A német és latin nyelvű nyomtatott változata, amely az egyházi könyvek nagyságával megegyező méretben lett kinyomtatva, egybekötve az egyháztörténeti feljegyzésekkel, kitűnő állapotában ma is a helyi Parókia Könyvtárának egyik legértékesebb darabja. Ugyanott megtalálható kézírással annak magyarnyelvű változata is, sajnos fordítójának személye teljes bizonyossággal nem ismert. A hazai protestáns egyházak életében nagyjelentőségű rendelet és szabályozás - benne a katolikus egyház hegemóniájának megtörése – a nagyszékelyi gyülekezetek életét lényegében nem befolyásolta, mert az abban foglaltakat a bécsi udvar a betelepülési szerződésben számukra már 60 évvel korábban biztosította!

 Ebből is látszik a politikai kényszerhelyzet, hogy már akkor a betelepülők számára biztosította azokat a jogokat – pl. szabad vallásgyakorlás, gyülekezet alapítás, templomépítés, iskolaalapítás - másrészt a katolikus egyház sem bírt lényegi jelenléttel a településen, így annak fékező hatása sem érvényesülhetett.

[…]

2. 2. 3. A gyülekezeti élet és a templomépítés időszaka

A sort Nagy Dániel így folytatta:

7-ik Prédikátora ezen Ekkésiának

1786-tól Keck Dániel, akinek idejében és igazgatása alatt épült a mostani új Német Templom, és aki bölcs rendtartásáért az Ekklésiában elfelejthetetlen, fáradhatatlan munkásságáért pedig mindenkor követésre méltó példaképe marad.

Az 1700-as évek közepére a betelepültek élete már normalizálódni látszott: megépítették házaikat, kialakultak gazdaságaik s velük együtt erősödött egyházuk is, eljött annak az ideje, hogy ennek látványos példáját is adják. Szerencsés véletlen talán, de ehhez egy rendkívüli adottságokkal bíró lelkész is kellett, amit ugyancsak megkapott a gyülekezet Keck Dániel személyében. A község lakossága ezekben az években már meghaladta 2000 főt, jelentős túlsúlyba kerültek a német anyanyelvű lakosok, az 1800-as évek elején ez az arány már 80%-os többséget mutatott. Az addigi Istentiszteleteiket felváltva tartották a magyar gyülekezettel, annak régi templomában, de egyre inkább szűkösnek mutatkozott az akkori templom, ezért elhatározták, hogy megépítik saját templomukat.

 Több utalás is van arra vonatkozóan, hogy a meglevő templom sem lehetett a legjobb állapotban, mert Keck Endre is említ egy fedett és egy fedetlen részt. A tervük számtalan, előre nem látható nehézségbe ütközött: hiába kaptak vallásszabadságot a bécsi szerződésben, jogaikat csak nehezen érvényesíthették, elsősorban a földbirtokossággal szemben. Arra is volt példa, hogy küldöttük, Geiger Sebestyén, egészen Bécsig ment, kérve az eredeti szerződés megerősítését, amit meg is kapott, sajnálatos módon, ez a fontos dokumentum az 1807-évi tűzvész során megsemmisült. Keck Dániel megszervezte a szükséges összeg gyűjtését, mintegy 24.000 forint gyűlt össze, aminek eredményeként mindenféle adósság és hitelfelvétel nélkül megépült Tolna megye legnagyobb református temploma.

1801. november 22-én került sor az új templom felszentelésére:

A felavatott templomban az első beszéd magyar nyelven zengett: a beteg püspök képviseletében Tormás János, akkori püspökhelyettes mondotta. Az első keresztelést a templomban az akkori miszlai pap, Egressy Sámuel végezte. Az első német prédikációt Keck Dániel tartotta.

A már említett tűzeset következményeként átrendeződött az Ekklésia épületeinek elhelyezkedése is. Az addig elszórtan levő egyházi épületek közvetlenül az új templom szomszédságában kerültek elhelyezésre, illetve épültek meg: így a parókia, az Oskola, a tanítói lakások.

Jelentős változások történtek az oktatás terén is.

1806-ban Keck Dániel Csitsvay András sárvári lelkésszel és Pálóczi Horvát Ádám megyei felügyelő segítségével létrehozza a „Helvétzia Vallástételű Centrális Oskola”-t, azaz algimnáziumot. Ez volt a megye első ilyen református tanintézete.

A magánkezdeményezéssel indult iskola csakhamar komoly eredményeket ért el. A tanulók létszáma annyira meg növekedett, hogy 1808-ban a consistóriumnak, az egyháztanácsnak segédoktatóról kellett gondoskodnia. Ez újabb anyagi áldozatot követelt. Vécsey József, egyházmegyei tanácsbíró és pénztárnok, aki fellelkesítettek az intézmény eredményei, 430 Ft-ot adományozott az iskolának örökös alapul, az iskolakönyvtár alapítására pedig 200 Ft-ot. Vécsey adományával példamutatásra serkentette a környék tehetősebb családjait, de ez mégis kevésnek bizonyult Sajnos az intézmény 1812-ben Gyönkre került áthelyezésre, ennek okait a következőkben így foglalhatjuk össze:

- Első alkalommal felszínre kerültek a településen a magyar és a német lakosság addig nem érzékelhető mássága: a magyar lakosság, illetve a magyar egyház nem mindenben támogatta a gimnázium fenntartásának költségeit, annak ellenére, hogy szabad iskolaválasztás lévén, oda bárki beírathatta gyermekét, így a magyar anyanyelvűek is.

- A második fő ok Keck Dániel halála volt. Ez szinte jeladás volt az iskola ellenségeinek a támadásra. Az iskola helyzete tarthatatlan lett Nagy-székelyben, egyrészt a református magyar egyház ellenségeskedése, másrészt a helybeli római katolikus gazdatisztek háborgásai miatt. Az uradalmi gazdatisztek robot-szolgáltatásra kényszerítették az iskolát és oktatóit. Érthető tehát, hogy az iskola pártfogói igyekeztek az intézetet olyan helyre telepíteni, ahol a földesurak is támogatják.

[…]

Erre az időszakra esik a ez egyik legszívszorítóbb bejegyzés is, amelyet az egyházi könyvekben egyáltalán előfordulhat. Keck Dániel már érezhette a közeli halálát, de egy utolsó bejegyzésre még volt ereje és ideje, utoljára írásban is elbúcsúzott híveitől:

„Isten áldja meg Önöket kedves Barátaim!

adjon vidám elmét egészséges szervükbe, kívánja Önöknek

Keck Dániel

Főesperes”

(Dátum nélküli bejegyzés. Az időrenbeni következő bejegyzés már Magyary Kossa Sámuel körlevelének ismertetése az új esperes megválasztásának kiírásáról)

*

Megerősödött és fegyelmezett német egyházat vett át a soronkövetkező lelkész:

8-ik a most szolgálatban levő Nagy Dániel, Keck Jakobnak első leányától való unokája. Aki az Ekklésiától a Nagytiszteletű 1810-ikk meg hivatott, de a Fő Tisztelendő Superintendnek Tsak 1811-ikk rendeltetett.

Az egyház belső életét és felépítését - tőle is idézve – részleteiben is megismerhetjük: A német nyelvű egyház elöljárósága, a mindenkori lekészt nem számolva, 11 választott tisztségviselőből, Presbiterből állt. A felesküdött Presbiterek választották meg saját elöljárójukat és alkották a legfelsőbb elöljáró szervet, a Presbiterek Gyűlését. Az egyház mindennapos gondjainak intézése mellett fontos szerepük volt a vallás és az erkölcs feletti őrködés is, legyen szó Oskoláról, egyénről, vagy családról. 

„… az Isteni Tisztelet után végig nézi a Presbitérium a Communicansok Lis-táját, minek után már a Templomba is amidőn a Communicansok a Prédi-kátzió után az Asztalt megkerülték, visgálodó szemekkel vigyáztak arra, hogy nem találtatnak é a felírtak közt vétekben élőt, közönséges Isteni Tiszteletet nem gyakorlók, harag  tartók és ha találtatnak, azokat maga elébe hivatja és a bűn nagyságához képest az Úr Asztalától vagy eltiltja, vagy a Bűnösnek meg visgáltatása után, s megtérése után oda botsátja. ”

Szigorúan betartott vallási előírásaik nem tűrték meg a házastársak különélését, a válást, a házasságtörést, a templomba nem járást. Felelőségre vonta és megbüntette a káromkodókat, a vasárnap indokolatlanul munkát végzőt. Nagy Dániel bizony büszkén jegyezhette meg:

„És hála Istennek most sem illyen, sem amollyan Bűnösök Ekklésiánkban nintsenek.”

Az oktatással kapcsolatos kérdések folyamatosan napirenden szerepeltek nem csak a helyi gyülekezetek, hanem a Külsősomogyi egyházmegye mindenkori gyűlésein is.

A helyi Református Egyházközség irataiban, valószínűleg Nagy Dániel bejegyzése által, amely másolatában teszi közzé az 1814-évi dunapataji közgyűlés határozatait, ^[6] ajegyzőkönyv 12. pontja az alábbiakat tartalmazza:

„ A Sáros Pataki Collegium Szüksége az egész Megyében a leg nagyobb energiával fog publicaltatni. Melly végre ki fog adatni ugyan az a formula, mellyet a Debretzeni Collegium publicaltatott, melly ide is ragastatik.”

2. 2. 4. A pénzügyek helyzetéről az 1800-as években

Az egyház anyagi kiadásait, gazdasági ügyeit a Presbiterek közé is megválasztott Kurátor intézte, ellátta az Ekklézsia mindennapos gondnoki feladatait. Általában az esztendő végén elkészítette két példányos írásos jelentését, azaz főkönyvi kimutatást készített, amelyet a Presbitérium felé továbbított. Amennyiben a Presbitérium elfogadta jelentését, akkor a Számadást átnyújtották a gyülekezet prédikátorának, ellátták a szükséges pecsétekkel, s ezáltal annak hitelességét bizonyították.

Az egyik példány az Ekklézsia Ládájába került elhelyezésre, második példánya a Parókián került elhelyezésre, hogy az esperesi ellenőrzések során átadható legyen, s azt a látogatási jegyzőkönyv mellé csatolhassák. A gyülekezet elsődleges bevételét a mindenkori adók és a gyülekezet tag-jainak adományozása jelentette, ez lehetett pénzbeni, de több estben előfordult, hogy terményben történt. Arra is volt több példa, hogy a végrendeletek útján ház, vagy földterületek kerültek az Ekklézsia tulajdonába. Az egyházi adók fizetése helyzetében, mint ahogy Berkes József tanulmánya is tartalmazza, a gyülekezet mindvégig példás magatartást tanúsított:

szándékos elmaradás soha, nagyobb elmaradás is csak igen ritkán fordult elő. A bevételekre mindig számítani lehetett.  Peremartoni Nagy Dániel a bevételek növelése érdekében például szorgalmazta az urasági birtokokon történő, un. másodlagos betakarításból szerezhető jövedelmek megszerzést, s azoknak értékesítését. Elgondolásának a lényege az volt, hogy a betakarítások után még jelentős mennyiségű termény összeszedhető a földekről, a gyülekezet létszámát figyelembe véve, ez minimális többletmunkát okozna az Ekklézsia tagjainak, meglátása szerint ezt mindenki vállalná is, mint ahogy ez a későbbiekben meg is valósult. Az Istentiszteletek során, adakozásból befolyt összeg nyilvántartása is igen szigorú előírások szerint történt:

Az Oskola Tanító által összeszedett összeget két példányban a Prédikátor jelenlétében elkönyvelték, majd az egyik példány az „Úr Asztala alatt lévő Almáriumban” zár alatt elhelyeztetett, a másikat pedig a Kurátor vitte magával, s az abban leírtakat nyilvántartásába bevételezte.

A szoros pénzkezelésre hívja fel a figyelmet az 1814. dunapataji egyházgyűlés jegyzőkönyvének 12. pontja is, mely fokozottabb ellenőrzésekre szólítja fel esperesei figyelmét. ^[6]

Egy 1852 januárjában keltezett esperesi körlevél arról tájékoztatja a nagyszékelyi egyházakat, hogy Nagy Zsigmond Főesperes Kállay Lajos tanácsbíró Úr társaságában január 10-én mindkét egyház számadását helyben fogja megvizsgálni és

„a Specificatiok is a Visitatio alkalmával fognak el készíttetni.”

A pénzkezelés erkölcsi oldala 

Minden nagyszékelyi lelkész fontos figyelmet fordított arra, hogy a bevételekből valóban csak a legszükségessebeket fedezzék, mert az igencsak meggyengíti az adakozási kedvet, ha gyülekezete azt látja, hogy mindenféle apró-cseprő dolgok megvásárlását fedezik belőle.

„… kisebb Tárgyak publicáltatásával annyira meghidegedtek az ada-kozásban, hogy utóbb a nagyobb Tárgyakra is majd tsak ugy szólván semmit sem adakoztak. Hogy hát a publikumot e részben meg ne tsal-juk, annyit adunk minden Czélra sz Ekklésia Cassájából, amennyit látunk, hogy egy másik hozzá hasonló Képes Ekklésia ad.”  ^[6]

2. 2. 5. A „Lutheránusok” az 1800-as években

Érdekes színfolt a német egyház történetében: amíg a faluban élők nem szívesen használták a „lutheránus” jelzőt, addíg a tőlük 1-2 kilométerre levő kis gyülekezetet midig „Lutherátusoknak” nevezte.

A sajátos tulajdonviszonyok alakulása folytán, mint egy idegen test, éke-lődött be Nagyszékely közigazgatási területébe az egykori simontornyai uradalomhoz tartozó gazdasági major. Később a Wimpfein uradalom része lett Csillag-major néven, majd az 1960-1970-es években végleg eltűntek ma-radványai is. Valószínű, hogy ezt említette meg Nagy Dániel az 1816-os leírásában, de ki kell egészíteni azzal, hogy az általa Templomnak nevezett épület valójában csak imaházat takarhatott, mivel semmilyen forrás sem utal arra, hogy a mai fogalmaink szerinti templom valaha is épült ott. A Nagy Székelyi Német Máter Ekklésiának Filiális Ekklésiájának a Neve Udvari Méltóságos Gróf Galánthai Eszterházi Károly Ő Excellentzája Simontornyai Uradalmában.

A lelkek száma 65. A Lutheránusokkal a kik 5 anyian vagynak, közös Templomot tartanak tűrhető állapotban. Esztendőnként hatszor megyen oda a Prédikátor, háromszor Communiot tartani, háromszor tsak predikálni.

Ezen szolgálatáért fizet Esztendőnként minden Házas Pár,- a melynek száma most 17 – a Prédikátornak 18 fél Posonyi mérő Búzát, 2 Kila Zabot és Húsvétkor minden Ház 4 tojást.

A Lutheránusokkal közös Lutheránus Mesterjek Oskolájok jó állapotban van. A Tanulók száma mindösszve 7, kik közt 4 Fiú és 3 Leány a mint a Catalogusok mutatja. Sub. T. A. Mater beli Presbijteriumba a Filialistákból nintsenek egy is bé véve. Bába van Lutheránia még ujj és nemexaminált, fel sints még sekettetve, Szüskségben keresztel, de Református nem. A Luheránusokkkal közös jó tágas Temetőjök be keritve jó állapotban vagyon. Gravameneik nintsenek.

* Itt kell megjegyezni, hogy a fenti filián kívül a nagyszékelyi anyaegyházhoz tartozott még a mórágyi és a tolnanémedi gyülekezet is. Mindkét gyülekezet anyakönyvezését is Nagyszékelyben végezték. A némedi anyakönyvek első köteteit ma is a nagyszékelyi egyház könyvtárában őrzik.

2. 2. 6. Az 1850 – 1860 közötti időszak

A Keck lelkészek szolgálatának folyamatossága csak egyszer szakadt meg, igaz 15 esztendőre, a magyar származású Szászi(y?) István töltötte ki a 1850 - 1864 közötti éveket Keck Dániel hirtelen halála után e gyülekezet nem akarta elsietni új lelkészének a megválasztását, úgy döntöttek, hogy az új megbízatás véglegesítése előtt csak próbaidőre fogadnak lelkészt, így először 1850-ben, mintegy fél évig, Kun Pál töltötte be, szolgált még a későbbi némedi lelkész Tomori Sándor, majd Szászy István következett, akit véglegesített is a nagyszékelyi német Ekklézsia. Itt kell megjegyezni azt a fontos tényt, hogy a helyi gyülekezet a felsőbb egyházi vezetés többszöri sürgető felhívására sem volt hajlandó megválasztani a következő állandó lelkészét, addig, amíg Keck Zsigmond a tanulmányait be nem fejezi, mint ahogy Keck Endre írta:

„… gondolkodni sem hajlandók, hanem addig az egyház s. lelkészek által gondoztassék.”

Valószínűleg a fokozódó egyházi és világi hatóságok nyomására Szászy Ist-vánt 1851-ben megválasztották. Az új lelkésznek viszonylag könnyűnek ígérkezett a hivatala. A gyülekezetet már ismerte s elődjei úgyszólván mintaszerűen felépített, és működtetett gyülekezetet hagytak örökségül.

Tekintsük át, hogy miben is álltak a lelkészek mindennapjai, mert az 1800-as években lényegesen nagyobb és szerteágazóbb feladatkört is be kellett tölteniük. Nem csak egyszerűen lelkészek voltak!

Minden Vasárnapokon és Innepeken Prédikátziót, Szent György Naptól Sz. György Napig pedig a Nyáron által magyaráztatott Kérdéseit a Heidelbergi Katechismusnak rövid Predikátzio formában adja elő délután. A szokás szerént egy héten kétszer t.i. Kedden és Pénteken Reggeli Könyörgést tart.

Az Úr Asztalához először járulni akarókat minden két Esztendőben egyszer, a Böjtön által egész Húsvétig mindennap két órán maga készíti a Prédikátor. Nagy Pénteken őket a Gyülekezet előtt Confirmálja, és első Húsvét Napján az Úr Asztalához botsátván, neveiket inprotoculálja. Az Úr Vatsoráját Esztendőnként ötször adminisztrálja.

Amelly betegek látogatását kívánják, meglátogatja. A Matriculát a Penzale Consistoriumtól kiadott norma szerént végzi.

A törvénytelen Ágyból Születetteknek Attyokat tsak úgy írja bé, ha az magát önként Attyának valja, különben pedig sohasem, tsak az Annyát.

A Házasulandókat megkülönböztetett 3 Vasárnap szokta kihirdetni, különös esetekben pedig igen ritkán két Vasárnap, de ekkor is tsak egyszer és kétszer Vasárnap, másképpen soha sem, és nem tsak a Copuláltattakat írja be a Protocollumban, hanem azokat is, aki itten hirdetvén ki, de másutt Copuláltattak.

 A fentieken kívül felügyelte és képezte a helyi Bábaasszonyokat, tanított és ellátta az Oskola felügyeletét, vezette az egyházi adminisztrációt, részt vett a Községet érintő fontos döntések előkészítésében, hirdette a törvényes rendelkezéseket. Ha kellett, mozgósította híveit az országos célú adományok összegyűjtésének a megszervezésében is. A Vasárnapi Újság 1860-évi számaiban többször is közzétették a Magyar Tudományos Akadémia új épületének felépítése céljából meghirdetett adományok összesítését, ebben Nagy-székelyt igen elismerően méltatják, a szokásos formulákat mellőzve még néhány soros kiegészítést is mellékeltek:

„Tolna megyében Nagy-Székel helység lakosai legnagyobb részben ref. németek, de azért keblöket a közös édes hon szeretete heviti. Ennek némi bizonyságául ők is örömmel nyújtják áldozataikat s a magyar Akadémia palotájára lelkészek által beküldtek 13 ft, 20 krt. Az adakozók nevei:…[…]

Az összeg nagyságát jól érzékelteti, ha viszonyításképpen néhány település által adományozott forintokkal összehasonlítjuk: „a balaton-füredi kerületi jegyzőség 5 községe 38 Ft 88 krajcárt, Földes község 15 Ft 27 krajcárt kül-dött be.”

*

Az elbukott szabadságharc emléke még igen frissen élt mind az egyházakon belül, mind a megtorlást elszenvedők és családjaik körében. Nem kétséges, maga a református egyház is igencsak megosztott volt az 1848-as harcok idején, ezeknek nagyszékelyi vonatkozásait is ismerjük: Gaál Györgyöt feljelentették irigyei, hogy nagyszékelyi lelkész ne lehessen, Keck Dánielt csak váratlan halála mentette meg Kufsteintől, később Mányoki Tamás is csak itt találta meg végső lelki békéjét a helyi hatalmasságokkal vívott küzdelmei miatt. Bizonyára magyarázkodni is kellett a Külsősomogyi egyházkerület vezetőinek, hogy egykori esperesük kiállt a szabadságharc mellett. Vajon mit és hogyan cselekedett az esperesi székben utódja, s egyben közeli rokona, Peremartoni Nagy Zsigmond?

Vajon miért épp a nagyszékelyi és miszlai plébánosok kaptak külön felszólító körlevelet a császár Tolna vármegyei látogatása alkalmával?

Talán ezzel kellett kifejezésre juttatniuk és jóvátenniük az elődök német-ellenes cselekedeteit?

Ezek megválaszolatlan kérdések maradnak továbbra is, mert ezekről további írások és nyilatkozatok nem maradtak fenn, de lehet, hogy nem is voltak. Nagyszékelyben viszont fennmaradt egy korabeli, ezekre vonatkozó leirat hiteles lejegyzése:

Esperesi levél a Német és Magyar N. Székelyi és Miszlai Lelkészekhez

Az esperesi hivatalból a tisztelendő Lelkész Uraknak,

 Gyönk Jun 9-kén, 1852

Megyénk Kormányzója Forster Károly kir. biztos Ő Nagysága hozzám írott hivatalos levelének másolatának ide csatolása mellett, tisztelettel megkérem Kedvességeteket, hogy Ő  Cs. K. Felség megyénkbe látogatásakor a h.h.v. tartó Egyházunk nevében bemutatandó hódolatunk végett hozzám csatlakozni, s annak idejében a biztos Úr tudósítása nyomán küldendő tudósításomra, ott a hol kell, okvetlen megjelenni, egyházi s polgári kötelességüknek tartsák.

                                                                Tisztelettel: Nagy Zsigmond

                                                                                     ref. Esperes

( Le írtam szóról szóra N. Székely Jun. 11-én 1852. Szászi István Lelkész.)