A magyar anyanyelvű ref. egyház első halvány nyomait a török hódoltságok időszakából ismerjük. A korabeli Nagyszékely történetét végigkísérve azt láthatjuk, hogy volt a község történelmének olyan időszaka, amikor egyidejűleg jelen volt a katolikus és a református vallás.
Az őslakosok mellett a betelepülő rác katolikusok és a nagy népvándorlások következtében a településre is eljutó protestánsok, legalább is erre utal a töröknek adózók névsorába felvett „nős Mihál pap” felbukkanása. A helyi
közösségek életbemaradását még megnehezítették, hogy a törökök éjjel-nappal megnehezítették papjaik működését is. Thuri Farkas Pál, ki 1556 körül Sztárai Mihály mellett tolnai rektor volt, írja:
„Nincs oly pap, kit a török meg ne veretett volna, kivéve egymagamat. A veretés általában mindennap folyt; a legkisebb okért is a hibásnak a talpát úgy elverik, hogy a bőr is lemegyen róla. Mikor a törökre nézve egy-egy harc szerencsétlenül üt ki, egész bosszúját mindjárt a prédikátoron tölti, mert – úgy mondják – ők az okai minden szerencsétlenségnek., átkokat bocsátván ő ellenük az Istenhez.”
A fentieket mégsem szabad fenntartások nélkül elfogadni, mert azok ellen-kezőjére is számtalan korabeli forrás hivatkozik:
A dunántúli végházak őrségei nem egyszer törökföldről hozattak maguknak papot és tanítót, Vallási kérdésekben a budai pasák ellen nem is merült fel panasz, csak Kara Ovejsz pasa ellen panaszkodott a bécsi udvar. Ez a basa ugyanis huszonötöt veretett egy katolikus pap talpára, aztán Bécsbe megírta, hogy megérdemelte, mert pap létére feleségével és gyermekeivel járt. Hurim iszpánja pedig így írt:
„Noha hitünk külön vagyon, de hiszem ugyan mindegy Istenünk vagyon és mindnyájunknak meg kell egyszer halnunk, és számot kell adnunk Isten előtt.”
Arra már egységes utalások vannak, hogy a török megszállás kedvezett a protestáns vallás hódoltsági területeken való gyors elterjedésében. Magyarázata abban van, hogy a katolikus vallás főpapjai, magas rangú világi képviselői, épp egykori birtokaik révén inkább a királyhoz, mintsem a törökhöz kötődtek, hatalmuk és befolyásuk lényegében megszűnt, semmit sem tehettek a protestáns vallás elterjedésének gátlására.
Török hódoltság kora azért is érdekes Nagyszékely történelmében, mert gazdái is állandóan változtak, hol a török volt az úr, hol császárnak fizettek. Állandó lakosság sem állapodhatott meg, ezért annak a vallási összetétele is állandóan változott. Ez a magyarázat arra, hogy voltak olyan évek, amikor szerepelt a pécsi püspökség összeírásában, voltak évek, amikor nem. Ugyanez a helyzet állt elő az egykori protestánsok helyzetében, az egyházi katalógusok is csak hiányos, részleges adatokat tartalmaznak:
„Püspökszék.
Csak kétszer, 1628. és 1629-ben fordul alá a kezeim közt levő katalógusokon. Hol s merre feküdt? – sehol sem találtam nyomát; az általam átnézett helynévtárak nem tudnak róla. Talán Tolnamegyében feküdt, mert lelkésze Basilius Pastoris az 1630., 31., és 32-ik években, mint hencsei lelkész említtetik. Vagy talán az egykor szintén protestánsok által lakott Püspök-Hatvan viselte hajdan e nevet? Nem fogom rá, mert azon körülmény, hogy a katalógusainkon Püspökszék a közel Sződ mellett említtetik, nem szolgál erre elegendő alapul: de minthogy Püspökszékről nem tudok semmit, Püspök-Hatvan pedig egyszer sem említtetik a dunamelléki református egyházkerület egyházai közt.”
Arra vonatkozó adatok sem kerültek elő, hogy melyik gyülekezet használta a már meglevő templomot, mert abból már következtetni lehetne egyes gyüle-kezetek létszámára, estleges többségére. Az 1715-20 közötti években min-denütt mélyen lehangoló állapotokat találtak az összeírók; a lakosság nagy-részt jövevényekből állt, kiide-odaköltöztek, kóboroltak, itt is amott is sze-rencsét próbáltak, de szorosabb kapcsolatban mégsem léptek a földdel, mely-nek megművelését elvállalták. 1715-ben a biztosok elmondják, hogy a megye szertelenül puszta, sok község lakatlan s az összeírt jobbágyokat is alig nevezhetni jobbágyoknak. Nemzetiségre nézve magyarok, horvátok, ráczok. De csak a magyarok jobbágyok, ellenben a horvátok és rácok kóborló jövevények, kik inkább zsellérszámba mehetnek; sok helyen telkeik sincsenek, hanem csak mostanában emelt kunyhókban vagy viskókban laknak. Az első hozzávetőleges adatokat a betelepítések első évtizedeiből ismerjük, de a több helyen is megjelent adatokat fenntartásokkal kell kezelni – miszerint 360 magyar lakos és ugyanennyi német érkezett.[60]
A betelepítéseknek pont az volt a lényege, hogy a vármegye lepusztult és elnéptelenedett településeit újraépítsék. Nagyszékelyt bizony a korabeli leírások lepusztult, sőt néhol lakatlan településnek jelölik, ezért biztosan kijelenthető, hogy az újonnan beérkező német református lakosság a többszörösét jelentette.[11] Ezzel kezdetét is vette a kétnyelvű egyházak egyidejű létezése.
„Minekutána a Németek itten megtelepedtek és 1722-ikk magoknak nyelveken levő Prédikátort hoztak, attyafiságos tisztelettel úgy egyeztek meg egymás közt a két nyelven levő két Ekklésiák az Isteni tisztelettarttásában:
Hogy az már akkor a Magyaroktól tető alá vétetett résziben a mostani fennálló Magyarok Templomának (:de amelly része később lerontatott:) költsönösen tarttsák a magok Isteni tiszteleteket, úgy, hogy minden Vasárnapon Reggel a Magyarok, délutána Németek menjenek először templomba. Amelly Nép Szokás a legnagyobb egyetértésben és költsönös Felebaráti Szeretetben egész 1801-ik november 22-ik napjáig tartott, amidőn az ujjonnan épült Német Templom felszentelődött.”
A fenti megállapodásban nagy szerepe volt a község akkori magyar lelké-szének, Hollósi Ádámnak is, aki a betelepülések első éveiben egyúttal a né-met anyanyelvűek lelkésze is volt 1721 – 1722 között.
Hasonló helyzetetben volt a gyönki gyülekezet is, ahol a kezdeti időket, a templomot ugyancsak megosztotta egymással a magyar és a német egyház:
„Mivel pedig sok időkig olly számosan és olly tehetséggel nem voltak, hogy részszerint Templomot épithettek, részszerint pedig Predikátort tarthattak vólna, a mi kis Templomunkban jártak, tehát a mi Predikátorunk által kereszteltettek, Copulaltattak [eskettet]. Az Úr Vacsorájával pedig Nagy Székelyben éltek. Azonban idővel midőn megszámosodtak vólna, egy kis Templomotskának felállításáról gondolkodtak”[20]
2. 4. 2. A magyar református egyház az 1800-as évek első évtizedeiben
Az 1810-es évek elején két magyar anyanyelvű lelkész teljesített szolgálatot Nagyszékelyben. Az egyik, Peremartoni Nagy Dániel a német egyház lelkészeként, másikuk, Kazinczy János a magyar gyülekezet élén. Kazinczy János elődeihez híven, az előírásokat betartva, pontosan lejegyezte a gyülekezet éltének minden megemlítendő eseményét. Lelkészkedésének második esztendejében, 1814-ben történt, talán első alkalommal és utoljára, hogy bizony békéltetnie is kellett a Presbitérium tagja között:
„1814. Esztendőben Márczius 8-ikNapján Oláh István Ekklésia Curatora, Kováts Sámuel Presbiter esküdt embertől, mellybenszóval bántatván, a Locale Presbiterium előtt véle összve békéltetett s végeztetett: hogy a Curator ellen senki semmi illetlen szót mondani ne merészkedjen.”(Kazinczy János bejegyzése)
Az ügy tényleges súlyosságát nem ismerjük, mint az sem derül ki a későbbi bejegyzéseiből, hogy ennek az ügynek a további kivizsgálása céljából, vagy csak egyszerűen a gyülekezetek meglátogatására, magas rangú egyházi bizottság érkezett Nagyszékelybe, s tartott gyűlést Csitsvay András esperes és Magyari Sámuel elnöklete alatt. Jelen voltak még: Gángol István kiliti és Németh Károly mórágyi lelkészek, Vetsey József főjegyző, valamint Várady Mihály kőröshegyi lelkész. A gyűlésről készült jegyzőkönyv nem ismert, csak annyit jegyzett be Kazinczy, hogy az első nap, március 23-án a német egyház Parókiáján „vacsorával tractáltattak”, majd a következő nap, a fentebb említett Oláh István magyar Kurátor meghívására, ebéden és vacsorán vettek részt a két egyház helyi elöljáróival a magyar Parókia épületében s a „vendéglátásért semmit sem kívántak.” […]
Megörökítette a gyülekezet hétköznapjának az eseményeit is pontosan, abból ismert, hogy néhány esetben döntött az egyházi adók elengedéséről, ha a szükség úgy kívánta:
„Kótzé János elöregedett ember feleségével edjütt a lélek pénz és búza a Prebiterektől el engedtetvén olly formán, hogy meghalálozván a szőlőjének árából az Ekklésia ki elégitsék.”
(Kótzé János örökösök és család nélkül halt meg, utódjairól nem tudunk.)
A nagyszékelyi református egyház jelentőségét mutatja, hogy több filiával* is rendelkezett, így Mórágy és Tolnanémedi gyülekezet is hozzá tartozott, mint anyaegyházhoz. Itt végezték az anyakönyvek, házasságkötések és el-halálozások nyilvántartását is. A némedi anyakönyvek első köteteit ma is a nagyszékelyi egyház könyvtárában őrzik. A legelső anyakönyv (1833) első lapján találjuk a hivatalos megnyitás adatait:
A N. Székelyi Magyar és Némedi Leány Ref. Ekklésiákba
Születettek s megkereszteltetteket Jegyző könyve.
Kezdette Szokolay Sámuel Prédikátor Sept. 3-án 1833
[…]
2. 4. 4. A magyar nyelvű egyház ismert lelkészei
Michál pap (?) 1500-as évek közepe
Hollósi Ádám 1720 – 1730 körül
Nagy György 1806 – 1813 (?)
Kazinczy János 1813 –1818
Németh Gábor 1818 – 18..(?)
Mányoki Tamás 1865 – 1910 (?)
[…]
Mányoki Tamás bejegyzéseit vizsgálva feltűnik, hogy a kevésszámú és is-métlődő családnevek már 1900 körül egy kislétszámú magyar gyülekezetre utalnak. Mind Szilárd tanár úr, mind Berkes lelkész úr történeti összeállításai egyértelmű választ adnak erre a kérdésre:
„Itt felmerül a bánatos kérdés: hogyan gyengült le 31 lélekre az a nagyszékelyi magyar egyház, amely a német egyház megalakulásakor vele egylétszámú volt? (360 lélek)
Kutattam az okok után és megtaláltam:
A történelem maga verte a magyart….A Rákóczi-féle dunaföldvári csatában több mint 70 magyar férfi vonult be és soha sem tért vissza többé. A szerencsétlen csata után elszéledtek… Nagyobb érvágást jelentett még a magyar gyülekezet számára a napóleoni invázió. A magyarok az osztrák császár oldalán nem akartak bevonulni, tehát a férfiak erdőkbe bujdostak el, újból mintegy 70-en. Ott bujdokoltak másfél évig, azután letelepedtek Medinán és főleg Kölesden s családjuk is utánuk költözött. Még a 19. század is tartogatott számukra két rettentő csapást? Mindkettőt a hetvenes években – kolera pusztította őket, majd teljesen leégett a magyar falu. Olyan tragédia ez, mint a magyar nemzet tragédiája általában ezer év óta.”[26]
„Az utolsó csapás pedig az egyke volt, amely 1912-ig először a lelkészséget szűntette meg, azután az iskolát. Összesen 31 magyar lélek maradt mindössze.”[29]
Mányoki Tamás halálával megkezdődött a két gyülekezet nemhivatalos összeolvadása, a lelkész személyében a magyar anyanyelvű egyház az utolsó, saját lelkészét tisztelhette. A feladatokat a továbbiakban Jakob Moór lelkész párhuzamossan látta el. A választott prespitériumok1948-ig még együtt léteztek, majd ez a formális felállás is végleg megszűnt.
A KATOLIKUS EGYHÁZ
3. 1. Az első emlékektől a betelepítésekig
[…]
„Tolnában 3 helyen is ismerünk Árpád-kori királyi-hercegi udvarhelyet, ezek egyikéhez köthető szerintem a nagyszékelyi Basa-halom, a másik hasonló hely Szedres-Hidja-pusztánál van, a harmadik pedig Alsónyék határában a középkori Kesztölcön állt. Szokás volt a „levetett” királyi udvarhelyeket egyházaknak adni. Vagyis logikus az is, hogy az egykori udvarhely később a pécsi püspök birtokába került” – Dr. Dénes József
Annak ellenére, hogy a motte keletkezése és egykori szerepe nem tisztázódott még, mégis egyik bizonyítéka a település létezésének. Eltekintve a többi temetkezési helyektől, az első katolikus vallás jegyeit az 1200-1300-as évek re tehető, egyhajós, keletelt templom jelenti. Pontos keletkezési ideje nem ismert, de méreteiben, formájában, elhelyezésében kísértetiesen hasonlít a XIII. századi aszófői(kövesdi), örvényesi stb. templomokéhoz.
Az 1300-as években készített összeírások katolikus községnek jelölik a szomszédos Kisszékellyel együtt: [12]
Ismert papjaik - 1333: Paulus Sacerdos de Zewkul, 1334: Fabianus de Zekul Episcopi; Joannes de Paraszekul, 1335: Paulus de Zakul.
A település sem az 1400-as, sem az 1500-as években különösebb jelentőséggel nem bírt, így elég kevés adat maradt fenn az akkori lakosság pontos létszámáról, annak összetételéről.
A török megszállás idejéből fennmaradt adatokból sem következtethető ki pontosan a katolikusok jelenlétének száma, de már jelen vannak a protestáns vallás képviselő is, mikor az adózók közt egy bizonyos nős Mihál pap neve felbukkant az adózó személyek nevei közt.
A katolikus száma a folyamatos népességcser folytán megnövekedhetett – elsősorban a délszláv eredetű katolikusok révén
A Szentszék a 17. században az egész hódoltsági területet a belgrádi püspök adminisztrálására bízta. Ennek ellenére a magyar püspökök joghatóságukat gyakorolták legalábbis annyiban, hogy néhány papot küldtek ide és vikáriust bíztak meg a kormányzással. Birtokaikat is számon tartották és - mint a többi magyar földesúr - némi jövedelmet is húztak innen. Ezidőtájt találkozunk
az egyházi összeírásokban Püspök Székely elnevezéssel is, mint a pécsi püspökség uradalmának része.
Amint az ország a török iga alól felszabadult, a pécsi püspök 1694-ben a Boszniából letelepedett ferencrendi szerzeteseknek megengedte, hogy simontornyai híveiken kívül az ozorai, pincehelyi, kisszékelyi és nagyszékelyi híveket is ellássák. (Kisszékely történetéből) […]
3. 2. A betelepítések, és azok hatásai a katolikus közösségre.
Egy újabb változás a ki és betelepítések következtében állt elő: újra túlsúlyba kerültek a katolikus vallású hívők. Mivel a községben nem volt katolikus templom, ezért a református közösséghez tartozó „Kistemplom”-ot biztosították számukra. Évtizedeken keresztül ez a templom szolgálta a katolikus közösséget, mindaddig, mígnem jelenlegi épületébe nem költözött, ami ugyancsak nem katolikus templomnak épült.
A mindenkori katolikus plébános szolgálati lakása a Damjanich u. elején volt. Az 1950-es és 1960-as években a rendszeresen templomba járók létszáma megegyezett a hasonló lélekszámú környékbeli települések aktív hívőinek a létszámával, kb 30-50 fő között változott. A hitoktatás folyamatos volt, ezt alátámasztják a korabeli képeken levő elsőáldozók és bérmálkozók létszáma, a reggeli és esti misék rendszeressége, mindennapossága. […]
EGYÉB VALLÁSOK NAGYSZÉKELYBEN
4. 1. Az evangélikusok
Tolna megyében van két helység, nevezetesen Nagyszékelyés Mórágy, ahol németül prédikáltak. A Duna jobb partján ugyancsak találtunk belőlük szétszórtan, de csak kis területen. Egyházi szervezetük ugyanaz, mint a lutheránusoké a négy kerületben, s így a papok választását és az egyházi határozatokat is maguk között döntik el. Emellett kitűnnek szigorú fegyelmükkel és kitartó ragaszkodásukkal elődeik dogmáihoz. A település lakóssága a betelepítésig szinte teljes egészében református vallását gyakorolta. Nem meghatározó számban, de jelen voltak az evangélikus vallást is gyakorlók. A mai katolikus templom mögötti utcában, közvetlen az épület mögött volt az egykori imaház épülete. Egy nagyobb lakóház méretű épület a telek jobb oldalán, és egy kisebb, két helyiségből álló ház a telek bal oldalán, töltötte be ezt a funkciót. A mai katolikus templom épülete is hozzájuk tartozott, ezért nem valószínű az a több helyen is megjelent információ, hogy terménytárolónak épült volna. Kétségtelen, a második világháborút követően annak használták. Oka lehetett, hogy a lakósság összetételében az evangélikusok száma továbbra már nem volt meghatározó, csak néhányan gyakorolták tovább vallásukat. Az utolsó nagyszékelyi evangélikus családok között voltak Préscherék és Hamburgerék
A református egyház rendszeres összeírásának köszönhetően az alábbi években pontosan ismerjük a községben magukat evangélikusnak vallóak létszámát is:
1881: 65 fő
1882: 64 fő
1883: 61 fő
1884: 54 fő
1885: 54 fő
1886: 54 fő
1887: 53 fő
1943. szeptember 1-én Pálfa központtal missziói egyház létesítésére került sor Nagydorog, Vajta, Igar, Rácegres, Kis és Nagyszékely evangélikus hívői részére. Első, alapító lelkésze dr. Kiss Béla volt.
4. 2. Baptista közösség
A betelepülések első éveiben, ha kis létszámban is, de érkeztek baptista vallást követők is a községbe. Önálló egyházat nem alakítottak, fokozatosan beolvadtak a német református egyházba.
A baptista közösségek a keresztyénség protestáns felekezeteinek sorába tartoznak. A mai baptizmus tanítását és gyakorlatát a reformáció idején a harmadik ágat képviselő anabaptista mozgalmak mérsékelt, biblikus csoportjai közelítették meg legjobban. Szokás a baptistákat a szabadegyházak között is említeni. Elnevezésüket másoktól kapták, de elfogadták a magukénak. A „baptista” kifejezés bemerítőt jelent, s az Újszövetség eredeti görög szövegéből származik, utalva arra, hogy a baptisták hitvallás alapján és bemerítéssel keresztelnek Jézus Krisztus rendelkezésének és az újszövetségi gyakorlatnak megfelelően. […]
4. 3.A Metodista Gyülekezet
Nem messze Györkönytől terül el Nagyszékely település, ahol már Györkönyt megelőzően is volt metodista közösség. Ezt a közösséget 1913-ban Amerikából hazaérkezett egyének alapították. Ők évekig egyedül végezték a munkát, igazi változást Schmidt (Szécsei) János személye hozott – nem tévesztendő össze a györkönyi evangélikus lelkésszel, aki szintén Schmidt János. Ő vezette az ottani munkát. Ő járt át egy ideig gondozni a györkönyi gyülekezetet. 1922-es szuperintendensi beszámolóban az alábbiakat olvashatjuk:
„Nagyszékely–Györköny állomáson a missziói munkás személyében változás állott be. Schmidt testvér Frankfurtba távozott, szemináriumi tanulmányok végzésére – helyébe Baumann Emil a baseli misszió-házból érkezett. A derék svájci hamar megnyerte a hesseniek és svábok bizalmát és mindkét – Györköny, Nagyszékely – helyen szép eredményeket ért el.”
Az új lelkésznek szolgálata alatt üldöztetésekben, megaláztatásokban volt része. Eleinte Györkönyben családoknál, „bútorozott szobákban” tartották összejöveteleiket, míg Nagyszékelyen egy Amerikában élő testvér adományából rendeztek be imaházat. „Úgy látszik, a faluban megszünt már a régi ellenállás velünk szemben. Baumann testvér félheteken át, felváltva majd Nagyszékelyen, majd Györkönyben lakott” – olvasható a szuperintendensi jelentésben. Ugyanitt olvashatjuk, hogy egy ideig egyedül él, majd később egy svájci lányt vesz el feleségül.[36]
A kisegyházak létrejötte, terjedése, a hatalomhoz, más felekezetekhez stb. való viszonya általában számtalan kérdést vetett fel az államigazgatás, a belbiztonság, az erkölcsrendészet, a történelmi egyházak magatartása és teológiai megítélése, valamint a sajtó számára, illetve jelentkezett a közélet egyéb színterein is. A kisegyházak létrejötte által mindig is felvetődő, tiltásukra-engedélyezésükre, megítélésükre, egyáltalán tevékenységükre vonatkozó, szerteágazó problémarendszert nevezhetjük összefoglalóan szektakérdésnek, amellyel egyrészt valamennyi ország közéleti tényezőinek foglalkoznia kellett, másrészt a probléma kezelése - azáltal, hogy szoros kapcsolatban van a fentebb említett fórumokkal, szervekkel, továbbá az uralkodó ideológiákkal, az állam és egyház között megfigyelhető mindenkori viszonnyal - egyben sajátos szempontból jellemez egy adott rendszert, illetve országot.
1936-ban történt a közeli Szakály faluban, hogy a helyi csendőrök feljelentést tettek az ottani metodisták ellen, mert az egyik „istentiszteletre Patkó József szakályi lakos Gyula nevű fiatalkorú gyermekét is magával vitte, a fiatalkorút ott időzni engedte [...]”A feljelentés nyomán a járási főszolgabíró a metodisták további működését betiltotta. Az esetben nemcsak a rendeletek igen szigorú betartása figyelemre méltó, hanem az is, hogy pont a metodistákkal történt, akiket pedig korábban a kedvezőbb elbírálás tett nevezetessé.A gyűléseket hamarosan ismét engedélyezték, ám az ügynek tanulságos nemzetközi visszhangja is lett, ami újra a szektakérdés differenciált kezelésére utal, illetve arra, hogy a külpolitikai érdekek esetenként továbbra is befolyásolhatták a kisegyházak megítélését, noha nyilván nem ez volt a jellemző. A washingtoni magyar nagykövetség hamarosan arról értesítette Kánya Kálmán külügyminisztert, hogy az ügy már az Egyesült Államokban is ismert, s a metodisták ottani kiterjedt kapcsolataira tekintettel (tehát megint nem a tolerancia miatt!) javasolták, hogy hagyjanak fel a közösség zaklatásával.[53]
Kik a metodisták?
A metodista egyház a 18. században jött létre az anglikán egyházon belüli vallási-megújulási mozgalomként. A szegények és elesettek felkarolásával sokakban felébresztette a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás gondolatát. A metodista mozgalom csak vezetője, John Wesley halála után (1791), a körülmények kényszerítő hatására vált ki az anglikán egyházból. Ma 108 országban mintegy 70 millió metodista él.
Magyarországon 1898 óta van jelen a metodista egyház, az első metodista prédikátor (Robert Möller) Ausztriából érkezett a soknemzetiségű Bácska német közösségeinek meghívására. A fővárosban 1905-ben indult meg a metodista misszió (Otto Melle). A Budapesten születő gyülekezet a Trianon utáni Magyarország egyetlen metodista közössége maradt. .
A metodisták a tanítás és a hitélet egyedüli zsinórmértékéül a Szentírást ismerik el. Más keresztyén egyházakkal és felekezetekkel egyetértésben vallják, hogy az üdvösségre jutáshoz egyedül Jézus Krisztus engesztelő áldozatának elfogadása szükséges. A keresztség, úrvacsora, ünnepnapok, étkezések és gyülekezeti szokások tekintetében a más felekezetű közösségek szokásait a keresztyén szabadság jegyében tiszteletben tartja. Hiszi, hogy egyetlen egyház vagy felekezet sem léphet föl az egyedül üdvözítő közösség igényével [37]
4. 4. Zsidók
Zsidó vallási emlékek – Morva betelepülések [35]
Elsőként az 1720-as évek elején Pincehely, majd Dombóvár és Dunaföldvár, rövidesen utánuk Bölcske, Gyönk, Hőgyész, Nagyszékely, Simontornya és Paks földesurai fogadták be a morva földről érkezőket, akiket csakhamar otthon hagyott családjuk is követett. Egy-két famíliánál több – kezdetben – nem kapott letelepedési engedélyt, csupán Paks az, amely már 1735-ben elnézte egy „szabályos” hitközség kialakulását. Gyönk, Nagyszékely, Pincehely földesurai nem tekintettek ennyire messzire, hanem elsősorban arra törekedtek, hogy csak annyi izraelita vállalkozó tartózkodjék birtokukon, amennyit a gazdasági élet egészséges vérkeringése megkíván. Nagyon találóan jellemzi Perczel Mór Az aranykor Tolna megyében című emlékiratában a XIX. század első felében uralkodó állapotokat, amelyeket joggal vihetünk vissza akár egy évszázaddal is: „mint minden falunak megvolt hajdanán az ő cigánya, kellett, hogy meglegyen az ő zsidaja is. Be kell vallanunk, hogy zsidó nélkül, ki vevőt szerzett nyers termékei számára és hitelezőt sürgős kiadásai, fizetései fedezésére: nem bírt ellenni a földesúr, a tekintetes úr és zsidó boltos nélkül a falu népe. Úgyhogy a zsidó akkoriban a társasági (társadalmi) élet nélkülözhetetlen faktora és így a nemzetnek hasznos, szükséges tagja volt… hajdanán nem is fordult elő zsidóüldözés Tolna megyében.”
Az 1877-évi összeírások alapján 55 izraelita vallású élt a községben, akik a szomszédos Görbő izraelita közösségéhez tartoztak.
A közösség létszáma lényegesen nem változott, a két háború közötti időszakban közösségi épülettel már rendelkeztek, a mai Teleház közvetlen szomszédságában volt az épületük, felújítva, de más funkcióval, jelenleg is áll, legnagyobb létszámuk kb. 25-30 között volt. Az egykori imaházat az 1940-es évek végén államosították, a továbbiakban magtárként, terménytárolóként használták.
A második világháborút követő évtizedekből jelenlétükre való utalások nem találhatók
AJÁNLOM AZ OLDALT
