Két hadsereg katonái voltak a nagyszékelyi legények: egyidejűleg szolgáltak a magyar királyi hadseregben, legtöbben a fehérvári 17-es ezredben, másik felük császári és királyi katona, azaz K.u.k. gyalogos volt az ugyancsak fehérvári 69-eseknél. Az 1884-ben született nagyszékelyi Neidert András az utóbbiak közé tartozott. Az első világháború kitörésekor túl volt már a kötelező katonaidőn, már tartalékosként kapta meg az elsők között a behívóját, együtt a frissen mozgósított falubeli újoncokkal. Szükség is volt rá, mert puskaport még nem szagolt, kiképzetlen katonákkal háborúba mégsem lehetett vonulni. 1914 júliusának első felében vonult be ezredéhez, a fehérvári 69-esekhez. 1914. július 31-én, az I. lépcsőben indult egységével a frontra, a szerbiai harctérre. 1914 szeptembere már a galíciai hadszíntéren érte az ezredet: Újvidék-Budapest-Miskolc-Mezőlaborc útvonalon vasúti szállítással értek Sambor környékére, ahol először ütköztek meg az orosz csapatokkal. Valószínűsíthető, hogy még részt vett ezrede első, mindent elsöprő szuronyrohamában a Horozanna-Wielka kastély környékén. „Olyan roham volt ez, hogy a muszkák még lőni sem mertek” – olvasható az ezred történetéről íródott emlékalbumban.
Az ezred történetének voltak sokkal dicsőségteljesebb napjai is, mint azok az utolsó napok, melyet Neidert András is elszenvedett 1914. október utolsó hetében: sokszoros orosz túlerőt kellett visszatartani 12 napon át, emberfeletti munkát végeztek, de hatalmas veszteségeket is szenvedtek: elesett 8 tiszt, megsebesült 3 fő, eltűnt 2 fő. A legénység közül elesett 28 fő, eltűnt 369 fő, megsebesült 417 fő. Az eltűntek, vagy elesettek között volt Neidert András s vele három földije: a paksi Eingl János, a nagydorogi Pál János, és a némedi Takács II. Sándor.
Hogy pontosan mi történt velük, arra 1934-ben derült fény:
A világháború elején, 1914 őszén nagy harcok dúltak a galiciai Sambor közelében levő Zwor melletti Sprynia falucska körül, ahol különösen a volt cs. és kir. 69. Hindenburg gyalogezred vívott sok véres csatát az oroszokkal. Az akkoriban visszavonult hadsereggel az ezred is kénytelen volt halottai és sebesültjei hátrahagyásával visszavonulni. Az ezekben a harcokban hősi halált haltak - miután a visszavonuló ezred nem gondoskodhatott eltemettetésükről - mint eltűntek kerültek az akkori veszteséglajstromba. A.spryniai kastély tulajdonosnője most, majdnem húsz év után, levélben közölte a 69. gyalogezred egyik volt tisztjével, hogy az ezrednek azokat a hősi halottait, akik az 1914 augusztusától az október 27-i visszavonulásig vívott harcokban kapott sebeikbe a visszavonulás után belehaltak,valamint azokat, akik a 27-e körül vívott harcokban estek el, birtokán eltemettette. A kastély úrnője összegyűjtötte az elesettek személyi lapjait is és ezeket később átadta a megszálló orosz parancsnokságnak abban a hitben, hogy azokat a Vöröskereszt útján majd eljuttatják az osztrák-magyar hadsereg parancsnokságához. A névsor azonban többet nem került elő. Szerencsére a kastély úrnője naplójában lemásolta az összegyűjtött személyi lapok adatait és leveléhez mellékelte ezt másolatot is. A lajstrom tanúsága szerint a spryniai birtokon harminckét volt Hindenburg-gyalogezredbeli katona alussza örök álmát. Az egyik elesett zsebében Ries Abad cigarettapapíros fedéllapjára írt következő sorokat találták:
„Isten áld meg a magyart, éljen a haza, én vagyok, kinek nincs senkije, Isten veletek kedves Bajtársaim!”
AJÁNLOM AZ OLDALT
