AHÁNY HÁZ, ANNYI EMLÉK…

Nagyszékelyi séta IV.

Egy képeslap 1935-ből

Kechegasse/Templom u./Rákóczi u. hrsz. 187. - „Kék ház”

A Nagyszékelyről fennmaradt első színes képeslap középső részén, az akkori Templom utca bal oldalán, nagyszékelyi viszonylatban is hosszú épület, Wilhelm Jánosék portája látható. Wilhelmék a község legmódosabb gazdái közé tartoztak, 1914 körül Wilhelm Frigyes személyében a községi bírót is ők adták. A család ősei az elsők között, 1722-ben érkeztek Nagyszékelybe, Wilhelm Frigyest és családját 1947 szeptemberében kitelepítették, nem érték meg a Felvidékről kitelepített családok megérkezését: az ő portájukat 1948 májusában id. Szeder Károlynak utalták ki, de ő sem birtokolhatta huzamosabb ideig: a község közepén álló tágas háznak más szerepet szántak: a megalakult „Dózsa népe” Tszcs.– akkori néven – Termelőszövetkezeti Csoport telephelye lett. Eredeti méreteit napjainkig megőrizte, igaz kétarcú épületté alakították: a Pincehely felöl érkezőket egy újonnan épített oszlopos portál fogadja, azt a látszatot keltve, mintha az egykori épület utcafronti homlokzatát állították volna helyre.  Az épület eredeti hármas tagozódása ma is jól elkülöníthető: az első két harmada semmiben sem különbözött a többi hagyományos portáltól: lakótér + istálló + pajta, de a legutolsónak hozzáépített kb. 10-12 m. hosszúságú épületrészben már helyet kapott egy nyitott kocsiszín és egy újabb istálló is.

Az épület a Nagyszékely Alapítvány jóvoltából néhány évig újra életre kelt: volt kézművesház és kiállítóhely is egyben.

Kechegasse/Templom u./Rákóczi u. hrsz. 186.

A község központja az 1920-30-as években  nyerte el a végleges képét: ekkor épült fel a Korona Szálló és Vendéglő, a  Gyógyszertár s a Széles utca új házsora, ezekre az évekre tehető a Ferter András-féle porta építésének az időpontja is. 1948. május 12-én érkeztek meg Megyercs községből az onnan kitelepítettek, s az épületet Szeder Károlyné és gyermekei kapták meg. Velük egyidőben érkeztek még Szente Gyula, Horváth Sándor és Toma Géza családjai is. 1950-ben megalakult a helyi csoport, a „Dózsa népe”, ennek központjául szemelték ki az épületet, Szederéket a Rákóczi utcába költöztették. 1956 után az újjáalakult termelőszövetkezeti mozgalom által létrehozott „Kossuth” Tsz. központja, telephelye és irodaépülete volt, s maradt a „Petőfi” Tsz. megalakulása után is, mikor is a szövetkezeti vagyont kétfelé osztották. Az utcafronti épületrész kisebb változtatásokkal megőrizte eredeti megjelenését, csak a főút felöli portál képe változott meg: építésekor a főút felöli részen egy tornácos, kőoszlopos fedett verandát építettek, melyet az idők során átalakítottak: a nyitott tér befalazásakor két nagyméretű ablak került beépítésre, s az így nyert térrel az egyik irodahelységet nagyobbították meg. Az épületet a közelmúltban teljesen felújították, a kihelyezett tábla szerint „Vendégház” lett belőle.

Az artézi kút

Neve egy francia tartomány (Artois) nevéből ered, ott létesült az első ilyen mélyfúrású kút. Lényege, hogy ha a vízeresztő rétegek fölött víz át nem eresztő rétegek vannak, akkor a magasabb helyről jövő víztömeg a teknő közepén elegendő nagy nyomás alatt lesz, hogy felszökjék.

Az artézi kutak - a kocsmával és a bolttal - évtizedekkel ezelőtt egy-egy település meghatározó helyei voltak, nem volt ez másképp Nagyszékelyben sem, afféle „Hírharang” szerepét is betöltötte: a legfrissebb híreket itt lehetett meg tudni és tovább adni, odafelé menet s jövet lehetett „véletlenül” összefutni az utcabelivel, faluszélivel, reggel, délben és este egyaránt. Vizét hordták üvegekben, kannákban – elsősorban lányok, asszonyok és gyerekek. Hogy pontosan mikor fúrták az első kutat a községben nem tudni, mélységük sem ismert. Egyesek szerint az 1920-30-as évekre tehető megjelenésük. A helyszín kiválasztásában döntő lehetett, hogy a település egyik legmélyebben fekvő részén igen magas volt a talajvíz, s emiatt a hagyományos ásott kutak nem mindig adtak jó minőségű ivóvizet. Az első kútház még az 1960-es évek elején is látható volt: kb. 1,70-2 m magas, henger alakú fém kútháza néhány méterre állt a jelenlegitől A képen látható kút jóval később állt üzembe Az első kúttal egyidőben kutat fúrtak még a községi itató vízellátása céljából, volt artézi kút még a Magyar utcában is.

Nagyszékelyben két évszázadon át bőségében voltak szarvasmarhák, lovak, juhok, sertések számában, ezt a sajátos helyi paraszti építészet is jól tükrözi. A község lakói közül csak kb. 5-10 olyan család volt, akik az uradalmi gazdaságban dolgoztak, a többiek saját, családi birtokaikon gazdálkodhattak – fennmaradásukra igen gondosan ügyeltek. Mint minden községben, itt is kora tavasztól késő őszig kihajtották az éppen nem dolgozó állatokat a községi legelőre. A gyülekező hely a község központja volt, ahová az utcákban összegyűjtött állatok érkeztek - a Pincehelyi és a Bikádi utca kivételével – e két utca állatai menetközben csatlakoztak a menethez. Itt álltak azok a hatalmas betonkádak, amelyek - Pesty Frigyes korabeli szóhasználatával élve -  „az' itatásra szolgáltak a' legeltetni szokott állatoknak és a' községnek"  Az egykori itatók emlékeit már csak az újabb építésű betonmedence őrzi, pedig kettő is volt belőlük, egymás mellett. A régi itató lényegesebben kisebb volt, s a mellette álló gémeskútból bizony egy-egy itatásra több száz vödör vizet kellett felhúzni a kútból, s a vályúba önteni. Ezt a hosszadalmas és nehéz munkát váltották ki az újabb medence mellé fúrt ártézi kúttal, s biztosították az állandó és friss vízellátást. (A déli és napközbeni itatást a legelő közelében, a Vásártér melletti gémeskútnál oldották meg.)

Ó-Temető

Kataszteri száma: 652., 653.

Az 1918 körül készült kataszteri térkép még jelölte a nagy kiterjedésű temetőt

Hogy pontosan hány temető volt a történelem során, nem tudható, inkább csak feltételezhető. Wosinszky ásatásai és dr. Miklós Zsuzsa kutatása sejtetni engedik, hogy több, még pontosan be nem azonosított temetkezési hely is volt a településen, ill. a mai település közvetlen közelében, háromról biztosan tudunk. Az egyik, legnagyobb kiterjedésű temetkezési helyről maradt fenn a legkevesebb emlékünk:

A mai Honvéd utca, annak folytatásaként a simontornyai út jobb és bal oldalán mintegy háromszáz méteres hosszon, még az 1900-as években is gyakran kerültek elő maradványok a partoldalból a nagyobb esőzések után. A Rákóczi utca és Damjanich utca közötti átjáró vonala valószínűsíthető a temetkezési hely másik végének, - legalább is így emlékezik Bathóné Tippel Erzsébet - mert az 1900-as évek elején épült Ferter ház mögötti partoldalból is emberi maradványok kerültek elő a partfal kiigazításakor.

Itt kell megjegyezni, hogy a temető nagy része a mai Damjanich utca kialakításakor már eltűnt, ugyanis az utca régi nyomvonala a mai kertek helyén volt, lenn a patakparton! Az egykori temetkezési hely nagyrésze a jelenlegi utca és házsor vonalába tehető!

A temetkezési hely kezdete talán az egykori Olvasókör, a későbbi Iskola vonalára tehető. A legnagyobb, egyben felszínre került maradványtömeg az épület területének a felszíni munkálataikor került elő, ugyanis akkor mintegy 3 méternyi magasságban és kb. 10 x 8 méteres alapterületű részt lefaragtak és egyengettek el az ott kezdődő domboldalból. Talán akkor az előkerült leleteket, valamint a beazonosítható temetőt nem jelentették, vagy nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottak neki, alaposabb feltárás nem történt. Az 1950-es években valamilyen feltérképezés is történt, de azt tudományos vizsgálat nem követte.

A mai temető területénél jóval nagyobb kiterjedésű terület hosszú ideig szolgálhatott temetkezési helynek, talán évszázadokon át. Ha Wosinszky feltételezései szerint a község területén rövid ideig élő kisszámú rácok temetkezési helye Sárszentlőrinc felé eső területen volt, akkor annak alapján a rác temetkezési hellyel nem azonosítható. Annál inkább sem, mert az 1500-as években a település igen kislélekszámú falu volt, ekkora terület nem is lett volna szükséges.

A temetkezési hely megszűnése valószínűsíthetően a betelepítések utáni időszakra tehető, mikor is a község belterületi részét felparcellázták, kijelölték az utcák – így a mai Damjanich utca – nyomvonalát. Azt tudjuk, hogy kb. az utca a végleges mai vonalát az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején nyerte el, akkor már nem volt temetkezési hely. 

Kisszékelyi feljáró

K.sz.: 9062

Az 1910-es években (1918.?) készült kataszteri térképen a későbbiekben csak „Gyalogútnak” minősített út még valójában községi út volt, ksz.: 9062.., egyenes folytatása a két Kútvölgyi utcát összekötő 9052. számmal jelzett  községi útnak.  A kisszékelyi út jelzete: 9201. Megszűnésében ill. funkció-váltásában közrejátszottak a terep magas emelkedése, valamint az állandó jellegű vízmosásos károk okozta elváltozások, az egyre mélyebb, horgosszerű képződmény kialakulása.

Az eredeti térképszelvényen jól kivehető, hogy a feljáró Kútvölgy felöli kiindulásának bal oldalán levő két építési teleken lakóépület már[még] nem állt, csak a házhelyeket jelezték. Az eredetileg a telken álló lakóépületek elbontásra kerülhettek, így az 50. hrsz. épület (K.sz.: 861/1.) építésének éve is 1918 utánra tehető. A telek adatai a kataszteri térképen: 869/1., (házhely+udvar),  869/3., 868/1. (kert)

Pincehelyi utca

A Pincehelyi utca az 1960-as évek elején és 1968-ban

Nagyszékely egyik legrégibb és egyben legújabb építésű utcája is egyben. A kettőséget jól érzékelteti az 1910 körül készült kataszteri felmérés térképe is, amelyen jól látható, hogy az akkori utca lényegesen rövidebb volt a mai utcánál is: Pincehely felöli kezdete – mind a páros, mind a páratlan számozású oldal – a mai páros oldal első házainak vonalára tehető.

A páratlan oldal első 17 telke még nem került beépítésre (vagy már beépítés alatt állt), de a beépítési terv már egyértelműen mutatja a község lakóterüle-tének lehetséges terjeszkedési irányát, a telkek számozásából kitűnik az is, hogy belterületi ingatlanokról van szó. Az 1930-as évekig még csak földút kapcsolta össze Nagyszékelyt és a vasútállomással rendelkező Pincehelyt, ezért a fő közlekedési irányt még továbbra is Nagydorog jelentette. A zúzott kővel borított pincehelyi út elkészültével a Pincehelyi utca a község főközlekedési útjává lépett elő. A kataszteri térkép 1910 körül 25 lakóépületet jelöl, az 1944-es adatok szerint 30 lakóépület volt az utca páratlan számozású oldalán, pedig az újonnan épült házak száma 15-17-re tehető. A látszólagos ellentmondás abból adódik, hogy időközben több régi épület is elbontásra került, helyükre újak nem épültek – elsősorban a szűkös telek-határok miatt. A páros oldal beépítettségének a képe az elmúlt 100 év alatt jelentősen nem változott, igaz ebben közrejátszott – főleg a Pincehely felé eső szakasz – kedvezőtlen fekvése.

A két világháború között az utca jelentősebb épületei voltak a Postahivatal, az orvosi rendelő és lakás, valamint kb. 1925ig a gyógyszerész lakása és üzlete.

Kálvária Nagyszékelyben?

A kálváriák a római katolikus lakosságú települések és kegyhelyek egyik kultikus helyei. A kálváriákat, igyekeztek hegyoldalra, vagy magasabb fek-vésű, fokozatosan emelkedő helyre építeni. A kultusz hazánkban a XVII. század második felében jelent meg, elsőként a betelepült németek kezdték állítani ezeket az emlékeket, Tolnában is ővék lehetett a vezető szerep, jelentősebb Kálváriák épültek Bátaszék, Szakcs, Szekszárd, Bonyhád, Paks,  Cikó, Harc, Szálka, Várdomb, Grábóc,Kakasd, Szakály és Lengyel településeken. A Kálváriák általában 14 stációval készültek, gyakran kápolnával is. A népnyelv azonban Kálváriának nevezi helyenként a dombtetőkre épített hármas kereszteket is. Nagyszékely kataszteri felméréséről 1910. körül készített térképén is találkozhatunk ezzel a jellegzetes hármas kereszt ábrázolással, helye a mai Kossuth utca elejére, a sportpálya feletti részre tehető.

Keletkezéséről, építtetőiről építéséről ezideig adat nem került elő. Azért is érdekes nagyszékelyi megjelenése, mert Nagyszékely a betelepítésektől kez-dődően református község volt, a község lakosságának vallási összetételében a katolikusok száma átlagosan a 5%-ot sem érte el, 1800-as évek közepén számuk 100 fő körülire tehető, saját templomuk, plébánosuk sem volt, Kisszékelyre jártak át istentiszteletre.

Nagyjából 150 évet kellene visszamennünk az időben, hogy választ kapjunk  építésének körülményeire, létezése már 50 évvel ezelőtt is feledésbe merült.