AHÁNY HÁZ, ANNYI EMLÉK

Nagyszékelyi séta

Nagyszékely anno és most

Egy település történetét, megjelenését hitelesen végigkísérhetjük a korabeli képeslapok segítségével. Visszaidézhetjük az egykori épületeket, utcákat, tereket, összehasonlítást végezhetünk a település mai megjelenésével, sok esetben már csak e képeslapok őrzik egy-egy település évtizedekkel ezelőtti hangulatát, arculatát. Sok településről az elmúl évtizedek alatt ezres nagyságrendben jelentek meg a képeslapok, de a kisebb községekről talán néhány. Hogy Nagyszékelyről mennyi készült, nem tudhatjuk, talán 10, talán 5, talán csak kettő, - nem maradt nyoma. Egy biztosan készült 1918-1920 körül, ami ha nem is a legjobb állapotban, de előkerült: egy szép színes képeslap, látkép a községről. A korabeli fotgráfus is a mai fényképészek  által is igen kedvelt helyről – Nádasi János pincéjétől – készítette felvételét. Igaz, hogy a templomtoronyból is eszmei hely lett volna a látkép elkészítése, de a dombtetőről elénktáruló panorámát nem helyettesítette volna. Ha a napjainkban készült felvételeket nézegetjük, láthatjuk, hogy a legszebbek ma is erről a helyről készültek.

 De miről mesél a régi képeslap?

A panoráma semmit sem változott, ugyan olyan csodás, mint napjainkban, de a falu annál inkább. Első ránézésre feltűnik, hogy napjainkban hiányoznak az egykori árnyas utcák, hiányoznak az egykori Templom utca gesztenyefái, hiányoznak a fák a patakok széleiről. Eltűnt az egykori kerítés is a patakmenti járda széleiről- régen fakorlátok szegélyezték a keskeny járdát. Talán nem is igazán látszik, de még megvannak a Templom utca téglából készített járdái – lehet, hogy épp Gável mester kezenyomát dicsérték. Még csillog a templomtorony kupolájának rézborítása, erről tudjuk, hogy az 1920-as évek elején járunk. A templom mellett talán ma is ugyanazokat a gesztenyefákat láthatjuk, mint akkor, de a hatalmasra nőtt hársfáknak már nyomát sem látni.

A templomtorony bal oldalán jól látható a domboldalon és dombtetőn kialakított új temető területe, még csak az alsó harmadába és annak jobb szélére temetkeztek, a többi rész jól kivehető, gondozott területnek tűnik.

Piros cseréppel fedett tető talán ugyanannyi látható, mint egy mai képen, de azok akkor új épületeket jelentettek. A távolabbi domboldalakat és dombtetőket még nem erdő borítja, szépen megművelt szőlők és gyümölcsfák töltik ki a hátteret, az előtér zöldjét sem az elvadult növényzet tette színesebbé.

Unetarpf 

[Petőfi u.]

Ma már hihetetlennek tűnik, a zsákfalu utolsó házsora 1935-39-ig a község legforgalmasabb utcája, főutca volt, biztosította az összeköttetést a külvilággal. Ez a nyomvonal vezetett már a török időkben is a dombtetőn állott jelzőtorony mentén Szekszárd és a Duna irányába.

Az 1810 körüli leírások alapján a Nagyszékelyhez legközelebb eső, legfontosabb „hadi út” Nagydorog – Györköny – Bikács települések mentén haladt, ez az egyik magyarázata annak, hogy még az 1940-es évek elején is a Nagyszékelyből kiinduló közlekedés iránya elsősorban Nagydorog volt, nem pedig a későbbiekben első helyre került Pincehely, másodsorban ez jelentette a megyeszékhely, Szekszárd legrövidebb úton történő megközelítését is. Az utca jobb oldala a község legmélyebben fekvő területe, a mindenkori magas talajvíz miatt házak sohasem épültek ezen a részen, egyházsoros főutca maradt. A pincehelyi út megépülésével elvesztette az addigi jelentőségét.

Halastó anno…

Temesváry László (1931-2000) erdőmérnök felvétele egy igen pillanatot örökített meg úgy 1962 tájékán -  egy megálmodott halastó születésnek lehetünk tanúi. A mai Petőfi Sándor utca egyik oldalán, a Bikaistállóval szemben – kihasználva a természetadta lehetőségeket, a helyi TSz. vezetősége úgy döntött, hogy kisszékelyi mintára Nagyszékely is létrehozza saját csónakázó- és halastavát. Két évet számoltak a teljes feltöltődéssel, de a számításba valamilyen hiba csúszott: vagy a patakok vízhozama nem volt elegendő, vagy elszivárgott a tározó vize, már nem tudni, sohasem készült el. Talán már csak ez az egy felvétel őrzi egykori emlékét.

Ennyit őriztek meg a megfakult emlékek, de egy véletlenül megtalált korabeli híradás mindent a helyére tett:

„Két nagy víztározót építenek az idén a vízügyi hatóságok.  A császárszállási 800 ezer, a nagyszékelyi 1 millió 800 ezer köbméter vízbefogadó képességű lesz.” (Népszabadság, 1964. január 11.)

Hirth Józsefék háza. Hrsz. 436

A ház építésének időpontja azonos a mellette megépült Hengermaloméval, mintegy annak tartozékaként épült: legyen hol eltölteni az időt a várakozó fuvarosoknak. A kerítés egyik oszlopán ugyan az 1925-ös évszám olvasható, de ez valószínűsíthetően csak a kerítés elkészítésének az időpontját jelzi. Valamikor pezsgő élet volt a falu második központjának tekintett Hengermalom - Vegyesbolt – Kocsma, Vendégfogadó által határolt területen. Az épület először a Reinhardt és Lohmann családoké volt, majd az 1920-as évek elején eladásra került. Volt benne kocsma és vendégfogadó 4 szobával. A házat a Hirth család vette meg s üzemeltette tovább. Talán a második világháborút követően már csak lakóépületként használták, lakóinak szerencséje volt: nem költöztették ki őket, megmaradt saját tulajdonukban.

„Reinhard-Lohmann Hengermalom” 

Hrsz anno 435

A Hengermalmot a nagyszékelyi Reinhardt család építette az 1900-as évek elején, pontos építési ideje nem ismert. 1923 körül – házasság révén - az ugyancsak nagyszékelyi Lohmann család szerezte meg a malom tulajdonának 50%-át, ez egybeesett modernizálásának első idejével is: teljes gépezetét egy modernebb berendezésre cserélték, majd az 1940-es években egy nagyobb teljesítményű meghajtással szerelték fel, erre az időszakra tehető az épület végéhez utólag hozzáépített gépház is. 1949-ben a malmot államosították, a vezetésével az addigi molnárt, Vódli Imrét bízták meg, a munkáshatalmat pedig Habányi Mihály gépész képviselte.  Az 1950-es végén az addigi diesel-motoros meghajtást villanymotorokra cserélték le, a szükségtelenné vált épületrész idővel lebontásra is került. A körzetesítések, összevonások a nagyszékelyi malmot is érintették: az 1960-as évek második felében megszűnt malomként működni, a továbbiakban csak raktározásra használták.

Jelenleg magántulajdonban van, 2007-ben egy pályázatnak köszönhetően külsőleg megújult.

Nágel János egykori háza 

Hrsz. 434.

A Hengermalom közvetlen szomszédságában építette fel 1926-ban Johann Nágel, azaz Nágel János a lakóházát. Őt és 3 tagú családját 1948-ban kitelepítették. Az épületben hosszú ideig a Szekeres család lakott. Az 1960-as években már felújításra szorult volna az épület, Szekeresék elköltözésével állaga tovább romlott. Eladó az épület, hirdeti a halottkiadó ajtóra helyezett tábla, de az épület már menthetetlennek tűnik.

Kútvölgy

Kútvölgy, hrsz. 126. (Ady utca)

I. M. Lehr Kató

Lohmann Henrikék egykori lakóépülete már 1946 óta nem látható. A nem megfelelően megépített lakóház a magas talajvíz miatt lakhatatlanná vált. Ez a Lohmann család volt az egyik tulajdonosa a Hengermalomnak. Szomorú esemény fűződik ehhez az ingatlanhoz. 1944. decemberében egy orosz katona ennek a háznak a partba vájt pincéjében lőtte agyon szülei előtt a nagyszékelyi születésű Lehr Katót.

Petz Frigyes egykori lakóháza, anno hrsz. 125.

 (Ady utca)

A házépítő Petz Frigyesnek 1948 áprilisában két családtagjával együtt el kellett hagyni szülőfaluját, őket is kitelepítették az egykori NDK-ba. Házukat az Alföldről érkezett H-ék kapták meg. Akárcsak az előzőhöz, (hrsz. 126.) ehhez is egy tragikus esemény kötődik:

Gyilkosság félreértésből.(sic!)

H. Ferenc 19 éves nagyszékelyi földmíves vasvillával agyonütötte Holczapfel János 70 éves gyengeelméjűt. H. az éjszakai órákban gyanús neszt hallott az udvaron, magához vette a vasvillát és kiment az udvarra. A sötétben  mozgó alakra rákiáltott, de az válasz  helyett karóval fejbe ütötte. Erre H. a vasvillával négyszer visszasújtott. Később derült ki, hogy Holczapfel gyengeelméjű volt és éjszaka gyakran elcsavargott hazulról, H.-t az ügyészség letartóztatta. (M.T.I. - 1947. március 28.)

A lakóházat ma a községbe visszaköltözött Reinhardt Henrik lakja, ő vásárolta meg.

Kisszékelyi út, Lohmann pince

A Lohmann-Lehr család pincéje az 1880-es években épült, nem sokkal azután, hogy Lohmann Henrik házasságot kötött Komer  Évával s önállóan kezdett el gazdálkodni. Kb. 1970-ig a leszármazottak tulajdonában maradt, akkor eladásra került.  Vódli Imre molnármester vette meg, ő volt az utolsó tulajdonosa. Az egykori pincesor utolsó mohikánjaként dacolt az idővel, még az 1970-es években is. Megritkultak akkorra már az egész dombtetőt és domboldalt uraló szőlők és présházak, pedig mindkét oldalon elértek a kiszékelyi Kiserdőig. A pince robosztus bejárati tölgyfa ajtaját a nagyszékelyi Dermer kovács által készített furfangos zárszerkezet védte, hozzá társult még a levehetetlen vaspánt a ráhelyezett lakattal. Az épület már összedőlt, de a zárat erőszakkal nem is nyitotta ki soha senki sem az épület évtizedes elhagyatottságának esztendei alatt.

Hoin Konrád háza

Egy régi fényképfelvételt őriznek a helyi Helytörténeti Gyűjteményben.  1944 decemberében készült, mikor az orosz csapatok elöl visszavonuló magyar katonai egységet fogadták ünnepélyesen a Hoin-ház előtt. (Valahol azt írtam ezzel kapcsolatban, hogy búcsúztatás volt, most helyesbítenem kell: a nemzetiszínű zászlókkal érkezésükkor vonult fel a község lakossága, s énekelték el közösen a magyar himnuszt.) S történt mindez egy olyan ház előtt, amelynek lakó már egy év óta gyászoltak: Hoin Konrád a magyar hadsereg katonájaként vesztette életét 1943-ban. Akkor még nem tudták, hogy testvére Szibériába elhurcolva egy orosz munkatáborban fejezi be fiatal életét néhány évvel később. A betelepítésekkor a szép új ház sorsa is a szokásos forgatókönyv szerint alakult, nem is maradt építtetői tulajdonában. Úgy 1960 körül Lacza Abiék vásárolták meg az épületet a Rákóczi 62-ből, majd ők is tovább adták, mert elköltöztek a községből. Volt még Postahivatal is az épület, az utolsó a faluban. Az épületet az utolsó nagyszékelyi postamester vette meg, Nagy Sándorék lakják.

Az egykori Gyógyszertár

 hrsz. anno 424.

Boros gyógyszerész 1925-1930 között építette fel a község közepén álló lakását, melynek utcai frontján a Gyógyszertár helyisége lett kialakítva ill. úgy is lett tervezve. Építésének időpontjára támpontot adhat, hogy a már megépült Korona Szálló (1923) épületéhez - jól kivehetően – utólag építették hozzá. Az egykori bejárati ajtaját befalazták, már nem látható csak a helye feletti homlokzatkiképzés sejteti, hogy fő része volt az épületnek.  Szolgálat közben itt hunyt el az egyik legnagyobb magyar gyógyszerész, író és lapszerkesztő,  Koritsánszky Ottó 1952-ben.

                                                                        *
Boros gyógyszerész fiának, Boros László közléséből ismert, hogy édesapja a községet elhagyva továbbra is gyógyszerészként dolgozott. Távozásának egyik okaként valószínűsíthető, hogy a helyi Hűségmozgalom (és nem a Volksbund!) egyik vezetője volt.

Magyar [Rákóczi] utca

(Valamikor a mai Rákóczi utca első része a Templom utca elnevezést is viselte.)

A község egyik legősibb utcája, a románkori templomtól kiindulva mutatta az utat Simontornya felé. Ősi magyar családok lakták, olyanok, mint Oláh, Mózes, Kovács, Kerti, Szabó, Hollósi, Hamar, Drinóczi, Djöre…stb., s ide érkeztek az első sváb betelepülők, hogy ideiglenes szállást nyerjenek. Lohmann Katalinnak (1895 –1978) még úgy mesélték a dédszülei, hogy a templomon túl már csak egy hatalmas erdő jelezte a falu végét. Azt, hogy mikorra alakult ki az utca végleges képe, csak feltételezhetjük: az 1890-es évek végére tehető. Az utca jobb oldalán – páratlan oldal – a házsor tovább folytatódott, az egykori házak helyére a közelmúltban még megvolt ásottkutak utaltak. 1900 körül az utca elején levő kovácsműhelyből kiszabadult szikra következtében az akkor még nádfedeles házak egyharmada leégett, attól kezdve nádfedeles ház már nem is épült az újjászületett utcában.

Bolt, vagy üzlet nem volt az utcában, a páros oldal a községi óvodával kezdődött, a páratlan oldal első háza pedig a mindenkori állatorvos szolgálati lakásának épült.

Rákóczi [Magyar] utca, anno hrsz. 195. 

Lohmann [Lovasi] ház

A volt községi állatorvosi lakás mellett, az akkori Magyar utca páratlan oldalának második házaként épült fel Lohmann [Lovasi] János egykori lakóháza. A két világháború között épült ház az akkori Magyar utca legmodernebb házai közé tartozott. 1945 közepén újabb lakók költöztek be a tágas épületebe: Lohmann János unokatestvére Lehr Konrádné Lohmann Katalin és családja, mivel a Kútvölgyi házuk életveszélyessé vált, s tartott ez az állapot egészen a kitelepítésekig: a Lohmann [Lovasi] családnak menni kellett, felkerültek a kitelepítendők közé, igaz inkább egy éven átbujkáltak a nagyszékelyi határban, s mint hogy elvigyék őket. Hiába maradhattak, saját házukba visszaköltözni már nem tudtak. A szép új ház valakinek igencsak megtetszett, s az addig ottlakó Lehréknek is költözni kellett. Néhány évtiizeddel később egykori tulajdonosa visszavásárolta az épületet, némi örömöt még az is jelenthetett, hogy lányuk Lohmann [Lovasi] Ami a szülői házból mehett férjhez az ugyancsak nagyszékelyi Nádasi [Nethling] Jánoshoz.

Ma már egyikük sem lakik állandóan Nagyszékelyben, az épületnek is új tulajdonosa van.

Rákóczi [Magyar] utca anno hrsz. 199.

Hét évtizednek kellett eltelni ahhoz, hogy a Magyar utcában új lakás épüljön, mégpedig Neidert Henrik/Tiefengraben Viktor egykori lakóépületének a helyén. (Valószínű, hogy Tiefengraben Viktor csak ide házasodhatott, mert a család lakóhelyeként Kútvölgy, hrsz. 86. szerepel.)

Itt volt Volksbund Heimath, azaz a helyi Volksbund központja, hivatalos adatok szerint a szervezetnek 973 tagja volt a faluban. Tippel György mellett a szervezet másik meghatározó vezetője Tiefengraben Viktor volt, aki 1944-ben elköltözött Nagyszékelyből.

Az amúgy sem jó állapotú régi épület sokáig lakatlanként dacolt az idővel, a 2007-ben készült felvételen is már csak az egykori gazdasági rész düledező maradványa volt látható.

Rákóczi [Magyar] utca 60.

Építési ideje 1910-1920-as évek közé tehető.

Tulajdonosa az 1930-as években kivándorolt Amerikába, amerikai állampolgár lett, 50%-os tulajdonjogát megtartotta az épületen. A betelepítések során úgylátszik ügyeltek erre az apróságra, nem államosították, betelepülteknek sem utalták ki, mert teljes tulajdonjogot bejegyezni nem lehetett az épületre. Sziklai Konrádékat helyezték el ebben az épületben, mert előző házukra valaki szemet vetett, az ő esetükben nem számított, hogy mi lesz a további sorsuk. Egy egész házért kaptak egy fél házat.  Eredeti tulajdonosa nem tért vissza, Amerikában hunyt el. Az épület 50%-os tulajdoni hányaddal eladásra került az 1960-as évek végén, Sallaiék vették meg. Érdekessége az épületnek, hogy magyar származású építője sváb mintára építette meg, nem hiányzott az utcafrontról a halott kiadó ajtó sem, ez ma már nem látható, befalazták. Különlegessége még az épületnek, hogy az eredeti betoncserép fedés szinte hiánytalanul megmaradt, igen időtállónak bizonyult, valamint az utcai frontot is az eredeti kovácsoltvas kerítés őrzi.

Magyar utca, hrsz. 221.

 [Rákóczi utca 64.]

A község egyik legmódosabb gazdálkodója, Tippel Péter építette 1926-ban. Két évtizedet sem tölthetett otthonában, mert 1944 közepén elhagyta az országot. Elmenekült, mert félt a felelősségre vonástól, ugyanis a helyi Volksbund egyik vezetője volt. Az épületet nem utalták ki a betelepítetteknek, - talán egyetlen kivételként - tiszteletben tartották annak kétes tulajdonjogát. Néhány éven keresztül, kb. 1953-ig a helyi Rendőrőrs székelt itt, majd a Tolna megyei Állami Erdőgazdaság Nagyszékelyi Erdészetének a központja lett az épület, az udvar felöli szárnyában pedig szolgálati lakást alakítottak ki. Eredeti kovácsolt vaskerítése épségben fennmaradt.  Az Erdészettől jelenlegi tulajdonosa, Szalay Lajos vásárolta meg az épületet s újította fel.