A nagyszékelyi német anyanyelvű ref. egyházban néhány kivételtől eltekintve hosszabbtávon mindig is német anyanyelvű lelkészek teljesítettek szolgálatot a gyülekezet magalakulása óta. Az első kivétel állandó lel-készként Keck Johann Jakob legidősebb lányának férje, Peremartoni Nagy Dániel volt 1811-1829 között, majd Szászy István 1851-1864 között töltötte be a tisztséget, ideiglenesen 1850-1851 között szolgált még Kun Pál és Tomori Sándor. Berkes József 1929-ben került Nagyszékelybe, tehát két évszázad alatt mindössze két állandó magyar anyanyelvű lelkésze volt a gyülekezetnek.
A német anyanyelvű ref. egyházközség presbitériumának első csoportképe az új lelkésszel 1929-ben.
Elődje, Jakob Moór közel negyed évszázadon keresztül – 1905-1928 – töltötte be a tisztséget. Személyében a nagyszékelyi német anyanyelvű egyház az utolsó német anyanyelvű lelkészét választotta meg, Berkes lelkész úr sem adta alább: 1929 és 1954 között, nyugdíjbavonulásáig szolgált.
Berkes lelkész úr személyéről és nagyszékelyi időszakáról sajnos nagyon kevés adat maradt fenn. A visszaemlékezések szerint az első világháború alatt még mint r. kat. tábori lelkész szolgált, majd átkeresztelkedett a református vallásra. Valószínűleg Délvidékről érkezett, pontos helyét nem ismerjük. Ez a „délvidéki szál” korántsem volt egyedüli a község életében. A betelepülések után igen sokan továbbtelepültek a bácskai Cservenkára, köztük a Keck család leszármazottai is. Bácskából érkezett a községbe Karner Tóbiás és Szilárd Frigyes tanító úr is, sőt Berkes József elődje, Jakob Moór is a délvidéki Verbászról érkezett.
Berkes József Nagyszékelybe kerülésének és a Magyar Szemle hasábjain megjelent írásainak bizonyára semmi köze sem lehetett egymáshoz, bár hátránya sem származott abból, hogy olyan munkatársakkal dolgozott együtt, akik a két világháború közötti magyar szellemi élet elitjeinek számítottak, kötődésük egyértelmű volt a Szekfű-Bethlen vonalhoz. A német anyanyelvű ref. egyház presbitériuma rövidesen állandó lelkészének megválasztotta, annak ellenére, hogy nyelvüket sem beszélte tökéletesen.
Ma már biztosan állíthatjuk, hogy Tanka János (Debrecen, 1908. március 27. – Aba, 1992. augusztus 7.) költő is Berkes lelkész úr meghívására érkezett a községbe, s látogatásának nyomán megszületett a „Nagyszékelyi tragédia” c. műve. Egybecsengenek a költő és a lelkész papírra vetett sorai:
Vasárnap reggel csendes napsütése
most árad szét a Hegyhát zöld ölében.
Még áll a templom az Árpádok óta;
de az Istenhez hívó zengésében
csak vád, sikoltás, végső halálhörgés:
Nagyszékely népe, hol vagy, merre lettél?
Jaj, hát igaz, hogy Laczkfi vajda büszke
sokszáz népéből már csak harmincegy él?...
„Itt felmerül a bánatos kérdés: hogyan gyengült le 31 lélekre az a nagyszékelyi magyar egyház, amely a német egyház megalakulásakor vele egylétszámú volt? (360 lélek)
Kutattam az okok után és megtaláltam:
A történelem maga verte a magyart….A Rákóczi-féle dunaföldvári csatában több mint 70 magyar férfi vonult hadba és soha sem tért vissza többé. A szerencsétlen csata után elszéledtek… Nagyobb érvágást jelentett még a magyar gyülekezet számára a napóleoni invázió. A magyarok az osztrák császár oldalán nem akartak bevonulni, tehát a férfiak erdőkbe bujdostak el, újból mintegy 70-en. Ott bujdokoltak másfél évig, azután letelepedtek Medinán és főleg Kölesden s családjuk is utánuk költözött. Még a 19. század is ta-rtogatott számukra két rettentő csapást? Mindkettőt a hetvenes években – kolera pusztította őket, majd teljesen leégett a magyar falu. Olyan tragédia ez, mint a magyar nemzet tragédiája általában ezer év óta.”[4]
A legnagyobb változások is Berkes lelkész úr szolgálati idejére estek: a ki és betelepítések, a gyülekezet létszámának jelentős lecsökkenése, az addig csak kisszékelyi filiaként működő katolikus egyház megalakulása. 1945-ös adatok szerint még formailag létezik a két egyház külön presbitériuma Réth Fülöp és Oláh József vezetésével, de 1949-tól már csak az egyesült egyházak presbitériuma létezett Szenczi József kurátor vezetésével, ezzel véget is ért a két évszázadon keresztül egyidejűleg létezett német és magyar egyház külön története.
Berkes József ettől kezdve Nagyszékely egyedüli református lelkésze.
Lelkészi tevékenységének egyik legszomorúbb időszaka is Nagyszékelyhez kötődik: temetni polgári áldozatokat, akik az orosz csapatok erőszakoskodásainak áldozataivá váltak. Embervadászat volt akkor Nagyszékelyben, aki ellenállt gyülekezetének tagja közül, az golyóval a testében végezte, mint Lehr Kató, s volt akit nem temethetett el, mert önkezével vetett véget életének a ránehezedő teher miatt. Majd lelki vigaszt nyújtani 110 nagyszékelyi áldozat családjának. (Pontos adatok a mai napig nem ismertek.)
A világhírűvé vált grafikus, Orth György s családja sem felejtette el Nagyszékelyt s egykori lelkészét:
„1945-ben születtem Nagyszékelyen, a szüleim akkor menekültek Biharpüspökiből Nagyváradra (Békésből jöttek, kubikusok voltak). Nagyszékely egy lösz-medencében van, amikor születtem, éppen a németek és az oroszok lőtték egymást két oldalról a fejünk fölött… Berkes András volt ott a lelkész, nála laktunk…”[3]
A kitelepítések után negyedére csappant gyülekezetének létszáma. 1954 körül elköltözött a községből, volt, aki úgy emlékezett, hogy Budapestre, pontosat nem tudunk.
*
A Magyar Szemle 1927-1942 között: [1]
A köztudatban a Magyar Szemle úgy él, mint a felső tízezernek szóló, kon-zervatív lap. Való igaz, hogy szellemiségét tekintve – a szó nemes értelmében – konzervatív, azaz érték-védő volt, ám ez az értékőrzés korántsem jelentett szellemi karantént; ellenkezőleg: a folyóirat – különösen fiatal cikkírói révén – komoly nyitottságról tett tanúbizonyságot.
Az ügyeket valójában az ún. „Intézőbizottság néhány embere vitte: a mindenkori ügyvezető alelnök, szerkesztő, főtitkár, valamint 1–2 választmányi tag. A Társaság – alap-szabályainak megfelelően – társadalmi és anyagi hátteret biztosított a folyóirat- és könyvkiadás számára. A Bethlen–Szekfű kapcsolat döntő volt az egész működés szempontjából. Az alapvető irányvonalat Szekfű Gyula határozta meg, ugyanakkor Bethlen István befolyása is végig érvényesült, elsősorban a kül-és földbirtokpolitikai, valamint a gazdaság- és belpolitikai kérdésekben (szerzőként is). A legfontosabb munkatársak (szerzők) között volt Szász Zsombor, Weis István, Egyed István, Hamvas Endre rk. püspök, Révész Imre ref. püspök, Balogh József. A Szemle alapvető feladatainak szellemében a határon túli magyar-ság problémái állandóan napirenden voltak. A szerzőgárda egy része éppen onnan került ki: Jancsó Benedek, Szász Zsombor Erdélyből; Szüllő Géza (az ottani Magyar Párt elnöke), Szvatkó Pál (a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője), Gogolák Lajos, Moravek Endre a Felvidékről; Berkes József ref. pap, Fekete Lajos, Csuka Zoltán költők a Délvidékről; Török Árpád gyógyszerész Burgenlandból.
A Társaság anyagi bázisát elsősorban Bethlen István rangja, Horthyval való kapcsolata, miniszterelnöki (ill. ex-miniszterelnöki) tisztsége, befolyása adta, támogatás és megrendelések formájában. A Szemle egyik legfontosabb támogatója a kultusztárca volt, egészen pontosan Hóman Bálint, aki – miután 1932-ben a Társaság elnöki tisztéről lemondott – a fenti tárcát vezette, rövid megszakítással, 1942 nyaráig. A Szemle kiadványai a frontra is eljutottak a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége révén.
A német megszállás másnapján Bisztray Gyula, a Társaság akkori főtitkára és Eckhardt Sándor, a Szemle szerkesztője – Ravasz Lászlónak, a Társaság alelnökének és Szekfű Gyulának, a szerkesztőbizottság alelnökének engedélyével 24 órán belül felszámolta a folyóiratot – remélték, ideiglenesen.
A Szemle hivatalos betiltása 1944. május 20-i keltezésű; immár minden gyakorlati jelentőség nélkül.
A horvát tragédi. címmel írt esszéje rövidesen meg is jelent a lap hasábjain.
Berkes József művei:
A nagyszékelyi németajkú egyház történetéből. Nagyszékely, 1934. Kézirat.
Írásai a Magyar Szemlében: [2]
Miletics és Polit. 70-76.p. K. Milutinovics, Nikola: Miletics és Polit harca a volt magyarországi szerbek nemzeti megmaradása érdekében /1930 és 1931 Karlóca/ c. kétrészes tanulmányáról.
A jugoszláv agrárreform és a magyar kisebbség. 1928/171. 48-53.p. T.
A magyarság tízéves élete az S.H.S. Királyságban. 1928/265. 169-177. p. T.
A modern szerb irodalom. 269-274.p. T.
A horvát kérdés Jugoszláviában. 1929/359. 327-331.p. P.
A szlovének. 261-265.p. P.
A jugoszláviai magyar kisebbség kivándorlása. 161-165.p. T.
Gavrilo Princip. 1931. 374-379.p. P.
371-376.p. K.
Pavelics, Ante: Aus dem Kampfe um den selbstständigen Staat Kroa-tien. Einige Dokumente und Bilder /Bécs, 1931/ c. könyvéről.
A szerb diktatúra három kultúrtörvénye. 1931/783. 54-64. p. T.
A magyar kisebbség politikai helyzete az S.H.S.-államban. 1928/93.
Társszerzőként:
A nagy per. Zsidókérdés. Írták: Kiss Arnold, Vámbéry Rusztem, nagykálnai Levatich László, vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kühnelt-Leddihn Erik, Sebestyén Jerő, Máthé Elek, Milotay István, Berkes József, Bernáth István, Ravasz László. Bp. Soli Deo Glória. Bethlen Gábor ny. 1933. 2. kiad.
Az elszakított magyarság közoktatásügye, írták: Barabás Endre – Berkes József [stb]. Szerk. Komis Gyula. Bp., M. Pedagógiai Társ., 1927.
[1] Zichy Mihály: Adalékok a Magyar Szemle történetéhez. Új folyam VI. 6. szám, Budapest, 1997. december.
[2] MAGYAR SZOCIOLÓGIATÖRTÉNETI FÜZETEK 3. Saád József:Repertórium és tartalomelemzés I.- II. Budapest, 1989.
[3] Orth György életrajzi adataiban
[4] Berkes József: A nagyszékelyi németajkú egyház történetéből. Nagyszékely, 1934. Kézirat.
AJÁNLOM AZ OLDALT
